2008. november 30., vasárnap

Takarítás


Több okból -pl. szakdolgozat- is úgy jött ki a lépés, hogy az elmúlt hetekben a hét dolog magamról"-ban is említett rendetlenség, már teljesen átvette a hatalmat a lakásban, de ami rosszabb a kosz is, mert úgy isten igazából nem jött össze a takarítás Voltak persze menetközben mindenféle állagmegőrzések, mint pl partvis használat a porszívó helyet, meg gyors feltörlés, de halottnak a csók. Most a hétvégén végre eljutottunk arra, ha nem is két nap alatt, hogy advent első vasárnapjára rend van idehaza és tisztaság. Volt rendes elpakolás, szanálás, portörlés, faltörlés, porszívózás, felmosás, fürdőszoba és konyha takarítás. Na jó, az ablak felett most szemethunytam, de jövő hétvégén annak is a végére járunk.


Ennél job érzéssel, nem is lehet leülni ebédelni: marhahúsleves, sült krumpli és zöldségfasírt. Desszertnek mákos rétes.

2008. november 28., péntek

Hét dolog magamról


Kedves felkérést kaptam Tortaimádótól, akinek ezúton is köszönöm a megtiszteltetést!

A játék lényege, hogy leírok magamról 7 dolgot, amit még nem tudnak rólam a többiek. Kiválasztok 5 embert, akikre kíváncsi vagyok, belinkelem azokat, és értesítem őket erről.

Íme az a hét dolog:

1. Nagyon kicsi vagyok. Mindössze 151 cm mély. Halkan súgom, Maci 193 cm :)

2. Az talán kiderült rólam, hogy újságíró vagyok, és igen, nagyon szeretem a pörgést. Ám harminckét évesen már vágyom arra, hogy néhány évig csak anya és háziasszonyok legyek. Kéretik drukkolni!

3. Rendetlen vagyok, mert folyton rohanok. Sokszor nincs időm visszatenni a helyére a dolgokat Vagy direkt nem teszek vissza ezt-azt, mert ha szem előtt van nem felejtem el, hogy dolgom van vele. Ám ugyanakkor tisztaság mániás vagyok. Iszonyú pénzt költök ilyen-olyan tisztítószerekre. Az ablakpucolástól a mínusz sem riaszt vissza.

4. Nem tudok varrni, pedig nagyon szeretnék megtanulni. Ez is csak idő kérdése.

5. Félek a bohócoktól és a repüléstől (Legközelebb januárban utazom) és klausztrofóbiás vagyok. A munkahelyem a harmadikon van, naponta legalább ötször le-föl megyek, de liftbe nem szállok. Tartja legalább az alakom.

6. Kreatív vagyok a konyhában, és rengeteg új ízt kipróbáltam már. Mégis vannak hagyományos ízek amihez ragaszkodok. Ilyenek azok az ételek, amit csak úgy szeretek készíteni, ahogy Mamili (Anyukám) is főzi. Ilyenek a főzelékek és az olyan magyar nehéz ételek, amelyeket ritkán készítek. S hiába tudok főzni, olykor kétségbe tudok esni egy tök egyszerű zöldbab főzeléktől is, hogyan is kell csinálni? :)

7. Az álmom, hogy egy tó partjánál lakjak, nem messze egy nagy várostól. Pedig víziszonyom van, és bár tudok úszni, befelé sosem szoktam a nyílt vízben, csak keresztben.

A játékot tovább küldöm: Lachynak, Melissának, Olvasónaplónak, Pankának, Hobbyszakácsnak.

2008. november 15., szombat

Homályosan látni

Na, nem mintha nem tudnék miről mélázni egy postban minden nap, vagy akár naponta többször is, elmaradásom oka teljesen egyszerű. Miután kenyérkeresetem az írás, a szakdolgozat írása, mint esti ráadás, teljesen lefárasztja az agyamat.

Már annyit ülök a gép előtt, hogy az utóbbi napokban már arra figyeltem fel, hogy 20 méteren túl már homályosan látom az arcokat, a táblákat. Próbáltam ezt a tünetet minden másra is ráfogni, de azt hiszem ez az állandó gépezéstől, olvasásától és írástól van.

Szerencsémre miután pont egy hétre rá, hogy le kell adnom a "nagy művemet" öt nap szabim lesz!

2008. november 10., hétfő

Fűszer és lélek


Végre megjelent Fűszeres Eszter szakácskönyve! Rég volt ilyen, hogy ennyire vártam volna egy szakácskönyvre! Ha minden igaz, a napokban végre a postás is csenget, hogy elhozza nekem a saját példányomat! S csak reménykedem abban, hogy Eszter nem felejtette el dedikálja nekem!

2008. november 5., szerda

Cica



Bársony cic egyik legkedvesebb tulajdonsága, hogy megérzi mikor van rá szükség. Ha szomorúak vagy idegesek vagyunk, egyszerűen csak odajön hozzánk. Ha nem is mászik az ölünkbe, vagy nem is bújuk hozzánk, egészen biztos, hogy szorosan mellénk telepedik le.

Most, hogy itt az ősz, és korán sötétedik, délutánonként szívesen alszom egyet, ha éppen megtehetem. Ilyemkor egészen biztos, hogy odakuporodik mellém, és velem szunyál. Őrzi az álmom. Pedig ő nem az a bújós macska, sőt!