Bereznay Tamás szedres piskótája

Amikor megláttam ezt a gyönyörű süteményt a nőci lapban, azonnal eldöntöttem, hogy mindenáron megsütöm. Ehhez persze csak az kellett, hogy mind két fiú, s persze leginkább a legkisebb támogasson ebben. Míg én a konyhában szorgoskodtam, a fiúk bent szétszedték a nappalit. De az eredményért megérte.

Íme a recept, némi rövidítéssel és megjegyzéssel, ahogy a lapban is megjelent:
40 dkg szeder, 10 dkg cukor, szederlekvár, 1 citrom, 2 dl joghurt, 2 dl tejszínből vert kemény hab, 1 csomag (6 db) zselatinlap,
A piskótához: 4 tojás, 8 dkg liszt, 8 dkg kristálycukor, 2 ek. víz, csipet só

A tojások sárgáját és fehérjét különválasztjuk. A sárgáját a cukorral habosra keverjük, majd apránként belekeverjük a lisztet is. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, és óvatosan beledolgozzuk a masszába a vízzel együtt. Nagy, lapos tepsibe zsírpapírt fektetünk, vékonyan elkenjük rajta a masszát és 180 C-ra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt világosbarnára sütjük. Miután kihűlt, félbevágjuk, egyik felét megkenjük a lekvárral, és összetapasszuk. Keressünk egy tepsit, amibe pont belefér a piskóta, mert úgy könnyebb lesz megkenni majd a krémmel.

A szedret a cukorral és a citrom levével összetörjük, majd átpasszírozzuk, és elkeverjük a joghurttal. A lapzselatint laponként, de egyszerre hideg vízbe áztatjuk, majd a vízből kivéve óvatosan kinyomkodjuk. A lapokat kis lábasba tesszük, hozzáadunk 5 ek. Vizet, és lassú tűzön feloldjuk. (főzni nem szabad!) Langyosra hűtjük, majd állandó keverés mellett a szederkrémhez adjuk. Ha elkevertük, óvatosan beleforgatjuk a tejszínhabot is.

A krémmel megkenjük a piskótát, és 4-5 órára hűtőbe tesszük. A lekvárt, ha nem elég kemény, felfőzzük, majd lehűtjük, és vékonyan megkenjük vele a lehűlt sütemény tetejét. Újabb 2 órát hűtjük, végül vizes kézzel felszeleteljük.

Megjegyzés:
Rizslisztet használtam, és a lisztből és cukorból is 10 dkg-ot számoltam, s így is 2. ek vizet és 4 tojást használtam. Nem volt szederlekvárom, így én somlekvárt használtam, szerintem az erdei gyümölcs, áfonya, de még a málna is jó lehet hozzá. Legközelebb már nem tepsire fektettem a tészta masszáját, hanem formában sütöm, mert egyrészt, könnyebb a vékony tésztát egy kivajazott tepsiből kivenni, és jobban tartja a téglalap formát minden oldalán, másrészt, akkor abban a tepsiben, persze azután, hogy egyszer kiemeltem a tésztát, az egész süteményt össze is állíthatom.

Az a fránya ablakpucolás - újabb feladattal kevesebb

Nem is értem, valójában miért találjuk mi nők olyan nagy feladatnak az ablakpucolást, amikor se perc alatt meg lehet tisztítani a nyílászárókat. Most kettőn vagyok túl, a nappali három szárnyason, és a hálóban a dupla szárnyason. Már csak egy dupla szárnyas konyhai van hátra.

Maci azt mondja, valóban nem nagy meló, csak macerás. Az ablak alól elpakolni, majd vissza, függönyt levenni, kimosni, kivasalni, újat feltenni.

Valójában nekem ez nem is gond, szerintem mi nők csak azért utáljuk, mert ez is időt vesz el a családtól. Én különösen azért nem kedvelem, mert ha ráadásul a gyermekünk még kicsi is, akkor ezt a műveletet (biztonságosan) csak akkor lehet végrehajtani, ha van aki vigyáz közben rá.

Amúgy a napokkal ezelőtt felsoroltakból, már csak a tankönyvek maradtak hátra. De arról inkább nem szólok, hogy persze, már újabbakat találtam ki magunknak.

Tchibo - a mézesmadzagával

Kedvenc üzleteim közé nőtte magát a tchibo az utóbbi félévben. Rendszeresen küldött hírlevelük szinte mindegyikében találok valamit amire tudnék pénzt költeni. Most már odáig fajult a frusztrációm, hogy már szinte fáj a szívem, és inkább jó lenne meg sem néznem éppen mit is kínálnak. Amit nem tudok nem fáj alapon. Legújabb szerzeményem most ezek a táskák lehetnének, és valahol szerencsés vagyok, hogy nem kell választanom, a kék lenne vagy barna inkább a kosaramban.

Ülök a csendben

Ülök a csendben. A gyerek és az apja alszanak a kis szobában. Zörögni nem lehet, mert ebben a kicsi lakásban minden nesz mindenhol hallatszik. S jobb, ha pihennek, a kicsinek a foga nő, a nagynak meg holnap dolgoznia kell, és tuti, hogy most sem lesz könnyebb az éjszakánk. Mint már napok óta.

Annyi mindent kellene tennem, és csak szörnyedve gondolom végig a mára szánt listánkat:
1. ablakpucolás (három az ablakok száma)
2. vasalás (négy mosási adag)
3. hűtőmosás
4. holnapi ebéd megfőzése
5. a beígért zserbó sütése
6. a meg tartani nem kívánt tankönyvek szortírozása és feldobása a vaterára

S ehelyett csendben ülök és szörfözök a neten.

Augusztus 19.

Persze sosem hittem el igazán, de azért mindig lelkesített az a kedves füllentés, hogy az augusztus 20-ai tűzijátékot a születésnapomra rendezik. Ha találkoztam is életem során olyannal, aki valóban ezen a napon ünnepeli a szülinapját, azt is mindig meg tudtam "győzni", hogy "egy nap azért kell a felkészülésre"... és ezzel az ütős érvvel senki sem vitatkozott. De persze világ életemben jószívű voltam (vagy legalábbis igyekeztem az lenni) és mindenkivel szívesen osztoztam a látványon.

Idén ez kimaradt, csakúgy mint tavaly, hiszen itt van Zalán, és most éppen hozzá kell igazodnom.

De azért néhány elkapott helyi színből és hangból, párhuzamosan a fővárosi tévén közvetített csodaszépségekre időnként halkan tapsikoltam, sőt az ablakban állva pipiskedve még topogtam is örömömben.

Mazsolázás a cipősdobozban

Régi újságcikkek kerültek a kezembe, amelyeket azzal a szándékkal téptem ki egy évvel ezelőtt már akkor is régebbi újságokból, ha lesz időm elolvasom őket. Lassan fogy a kupac, és olykor rácsodálkozom, hogy az adott téma vajon akkor miért érdekelt engem. S vannak benne olyanok is, amelyeknek kimondottan örülni tudok most is, némelyiktől nem is szívesen válok el, ezért nyitottam nekik egy kisebb cipősdobozt.

Nyugalmat akarok

- Látom ideges vagy!
- Ennyire látszik rajtam?
- Igen.

Amúgy magam sem tudom mi a baj, csak azt hogy valami állandóan feszít belül. Szeretném, ha minden a lehető legtermészetesebben történne, és Zalánnak egy kiegyensúlyozott családi hátteret tudnánk biztosítani. Olyat, amilyenben nem marad otthon az aktuális kedvenc egere a nagy kapkodásban, amilyenben nem veszítenénk el a lakáskulcsunkat, amilyenben nem rohangálnánk folyton azért, hogy mindenkivel találkozzunk, amilyenben néha hozzánk is jönnének a barátok-rokonok, és az ebédet ebédidőben tudnám feltálalni, és nem uzsonnaidőben. S mindezt úgy, hogy közben mindenkinek ott maradjon a mosoly az arcán.

Nyelvvizsga nélkül nincs diploma

Itt állok kezemben a semmivel, mert hogy sikeres államvizsga ide vagy oda, a diplomám addig nem lesz a kezemben, míg nincs egy nyelvvizsgám. S most itt vacillálok hetek óta, miközben rohan az idő tétlenül felettem, hogy melyik nyelvet válasszam. A svédet, amiből lényegesen többet tudok, de távol a fővárostól nincs itt egy kézzel fogható tanár sem a közelben, aki biztosan elvezetne egy sikeres középfokúig, vagy legyen inkább az angol, ami jóval egyszerűbben elérhető, talán ésszerűbb is lenne, de kevésbé olyan fontos számomra, mint az előbbi ismerete?