Vasárnap délelőtt. Hosszú ébredés. Zalán közöttünk a nagy ágyban mosolyog és magyaráz, dumál hangosan. Játszik a hangjával, gurgulázik. Egyre ügyesebben markolássza amit éppen elér, az arcunkat "simogatja", elkapja Apa orrát, Anya haját. Magasba emelgeti a lábacskáit, újra és újra visszatakarjuk, mert lerúgja magáról a takarót.
De aztán fel kell kelni. Holtfáradtan játékokat pakolok a helyükre, cumisüvegeket mosogatok el, pelenkákat vasalok, babaételnek valót reszelek, párolok, passzírozok, keverek-kavarok, reggeli rántottát sütök, szennyes ruhákat válogatok, foltot tisztítok, áztatok, mosógépbe pakolok, teregetek, beágyazok.... s közben azon jár az agyam, hogy mennyire vágytam a Gyerekre, az igazi családi életre, a vasárnapokra. Majd átsuhan a gondolataimban, most aztán jól megkaptad Eperlány, amit akartál!
De ez így van jól - mosolygok magamban. Folyatom, mert Zalán lassan felébred a délelőtti alvásból, és vár bennünket a vasárnapi kirándulás.
1 megjegyzés:
Gyönyörű és hosszantaró fárdság jár egy kisgyerekkel, de most már tudod, mit hagytál volna ki, ha nem lenne. Utólag semmi nem tűnik majd fárasztónak és a sok közös élmény elfeledteti mindet. A közös kirándulás fontosabb, mint az esetleges játék pakolás,takarítás.
Megjegyzés küldése