2017. június 2., péntek

Gluténmentes rántott bodzaernyők


A bodzaernyő kifejezést Fűszeres Eszternél tetszett meg, azóta is szeretem így nevezni a bodzavirágát. Ez a különlegesnek hangzó étel, a rántott bodzaernyő, nagyon úriasan hangzik, pedig piszok könnyen elkészíthető étel, ráadásul vadon termő olcsóságról van szó.

6 tenyérnyi bodzaernyő
1 ek. Schär Mix B liszt
1 tojás
kis víz

2 dl olaj


A bodzákat besóztam, elkészítettem a sós palacsintatésztát, amiben megmártogattam bodzaernyőket, majd forró olajban pár perc alatt kirántottam.

Kissé szúrós-édes íze van. Nem desszert.

2017. június 1., csütörtök

Szuperhero Prinsessa torta




A svéd prinsessa torta nálunk most a csúcs, így nem volt kérdés, hogy a kisfiam a szülinapjára is ilyet kér. Hozzátette, most ne zöld, hanem rózsaszín legyen, mint az IKEA-ban, de később az óhaját  pirosra változtatta, mert mégiscsak az a kedvenc színe.

Ám én valahogy úgy éreztem, ez így nem lesz az igazi, amikor bevágott, hogy minimum batmanesnek kellene lennie. Amikor rákerestem a prinsessan+tårta+batman kifejezésekre a svéd guglin, az egyből ontotta is magából a szuperhősös hercegnő tortákat.


Már meleg van, így gyorsan kellett a színes macipánokkal dolgoznom,  így is nagyon izzadt a zöld, kék, fekete, piros és sárga marcipán bevonat.  Mindent egyébként ugyanúgy csináltam, mint korábban: http://eperszezon.blogspot.hu/2017/03/sved-hercegnotortaprincesstarta.html

2017. március 19., vasárnap

Kettőt az egyben. Glutén és laktózmentes ischler és linzer.

A kisfiam nehezen tud választani, hogy melyiket süssem a kettő közül, így a legtöbbször mindkettőt szoktam. Egymás után gyúrom a linzert majd az ischlert külön-külön tálban, és egymás után szaggatom, sütöm ki, majd teszem össze őket.
Most az iskolába készítettem a kisfiamnak, hogy az osztálytársa szülinapján ő is sütizhessen. A kislányt nem tortával, hanem apró sütivel ünneplik.

Felirat hozzáadása

Linzer (kb. 14 sütemény)

Tészta:
2 tojás
20 dkg schär mix B liszt (nyújtáshoz rizsliszt)
1 kk gluténmentes sütőpor
60 g porcukor
12 dkg puha laktózmentes vaj
5 dkg őrölt mandula (kihagyható, de akkor ennyivel több liszt kell)
1 citrom reszelt héja
1 csipet vaníliapor

Töltelék:
sárgabaracklekvár


Üvegtálba porciózva a hozzávalókat sima gombóccá gyúrtam a tésztát. Lefedve negyedórát pihentettem. Rizslisztezett deszkán kinyújtottam kb. 4 mm vastagra és virág alakú formával kiszaggattam. 28 virág lett belőle. 14 virág közepét gyűszűvel kiszúrtam. Sütőpapírra sorakoztatva 180 fokon alig 10-12 perc alatt megsütöttem. Éppen csak annyira, hogy egy kis színt kapjon. (Az én sütöm nem túl jó, a sütési idő utolsó harmadában a felső sütést is be kell kapcsolnom, hogy ne csak alulról pirosodjon. Előbb nem, mert akkor a teteje ég meg. )

Amikor kihűltek, egy-egy kanálnyi lekvárral összeragasztottam az alsó részt a lyukas felső résszel. Porcukorral megszórtam a tetejét.

Ischler (kb. 14 sütemény)


Tészta:
12 dkg laktózmentes puha vaj
2 db tojás
12 dkg porcukor
25 dkg schär mix B liszt (nyújtáshoz rizsliszt)
1 kk gluténmentes sütőpor
10 dkg darált dió
1/2 kk őrölt fahéj

Töltelék:
kb 10 dkg savanyás ízű lekvár pl. meggy, áfonya, ribizli

A teteje:
kb. 20 dkg Tibi étcsokoládé
1 kk. olaj

Üvegtálba porciózva a hozzávalókat sima gombóccá gyúrtam a tésztát. Lefedve negyedórát pihentettem. Rizslisztezett deszkán kinyújtottam kb. 4 mm vastagra és kör alakú formával kiszaggattam. 28 kör lett belőle. Sütőpapírra sorakoztatva 180 fokon alig 10-12 perc alatt megsütöttem. Éppen csak annyira, hogy egy kis színt kapjon. (Az én sütöm nem túl jó, a sütési idő utolsó harmadában a felső sütést is be kell kapcsolnom, hogy ne csak alulról pirosodjon. Előbb nem, mert akkor a teteje ég meg. )

Míg hűlt, a csokoládét gőz felett felolvasztottam és kis olajjal fényesítettem és lazítottam.

Két lap közé egy-egy kiskanálnyi lekvárt tettem. Majd csak a tetejét kentem meg csokoládéval, mert a kisfiam úgy kérte. Egyébként teljesen is bele lehet mártani.

2017. március 10., péntek

Citromos-habcsókos álomtorta


Igazán nem panaszkodhatom, pár naponta süthetek valamit. A kisfiam első osztályos, és a tanító nénik engedik, hogy a gyerekek születésnapot tartsanak. A kisfiam laktózérzékeny így mindig azt eszi bent, amit én sütök a számára.
Most csak annyit kért citromos legyen.

Ezt a tortát több receptből gyúrtam össze. A torta alapját bátran ajánlom: http://kiskukta.blogspot.hu/2010/11/tortalap.html
A krém és a habcsókos tető: a http://mimiesmamaminikonyhaja.blogspot.hu/2013/03/habos-citromtorta-nevnapra.html oldalról van.
A cukormennyiségében változtattam, és abban, hogy minden összetevő búza- illetve laktózmentes.
Nem szeretem, és a műtött gyomrom sem bírja a mindenféle édesítőszereket, így mindössze a kevesebb cukor mennyiséggel tudok javítani a cukorbeviteli helyzetünkön :-)
Elöljáróban annyit, hogy macerás, sok tálas, sok mosogatnivalós, de nagyon finom torta, aminek az elkészítését ez esetben is több volt leírni, mint elkészíteni.

Tortaalap
3 tojás összesen 160 grammnyi
70 g cukor+ 30 g a habba
175 g Schär B mix liszt
75 ml olaj
75 ml laktózmentes tej
2 tojás
1/2 cs gluténmentes sütőpor

Citromkrém 
60 g cukor
80 ml friss citromlé
60 g laktózmentes vaj
1/2 tk kukoricakeményítő
3 tojássárgája
1 közepes citrom finomra reszelt héja

Habcsók
3 tojásfehérje
90 g kristálycukor

Első tál: A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá vertem és betettem a hűtőbe.
Második tál: Éphogy összekevertem a tejet, az olajat, a tojássárgákat és a cukort.
Harmadik tál: a lisztet összekevertem a sütőporral

A tojássárgájás keveréket kanalanként összedolgoztam a sütőporos liszttel, a robotgéppel sokáig kevertem, hogy jól alámenjen a levegő. Majd kanalanként fellazítottam a felvert tojáshabbal.

Kivajazott tortaformába öntöttem, s mielőtt még betettem a sütőbe - ezt a lépést sosem hagyom ki- a formát ide-odadöntve, oldalára húzogattam a tésztát, hogy sülés közben jobban tudjon kapaszkodni a tészta, ne essen befelé össze.

160 fokon negyven perc alatt sült könnyűvé. Amikor kihűlt kettévágtam.

Felvertem a tojásfehérjék habját. Egy lábosban alacsony hőmérsékleten összeolvasztottam az első négy hozzávalót, majd lassan hozzákevertem a tojássárgáját is, nagyon óvatosan, nehogy összeránduljon, folyamatosan kavarva besűrítettem, legvégül belekevertem a reszelt citromhéjat is. Félretettem hűlni, addig a cukorral fényesre vertem a tojások fehérjét.

A tortalapot kettévágtam, a citromos krémet kettéosztottam, az egyik felével megkentem az alsó tortalapot, amit befedtem a másik tortalappal, amit bekentem a maradék krémmel. Erre halmoztam rusztikusan a tojásfehérje cukorral felvert habját. Mintegy 100 C fokon megszárítottam.

2017. március 9., csütörtök

Gluténmentes svéd hercegnőtorta/ Glutenfri svenska princesstårta


Az elmúlt pár év alatt megtanultam bánni a búzamentes alapanyagokkal. Így amikor egy éve hozzá kellett csapnom a laktózmentességet is, az előbbit magam, az utóbbit a kisfiam miatt, az már nem osztott-szorzott a nehézségi szinten.
Ettől még néhanapján elrontok dolgokat. Ezt a tortát például három napig készítettem. A kicsi átmérőjű kapcsos formában a megszokott sütési hő és idő három adag piskótát késztetett kukázásra. Rá kellett jönnöm, kisebb formához, alacsonyabb hőfok kell. De a végén csak sikerült a torta, a kisfiam nagy örömére.
Elöljáróban annyit: nem olyan nehéz elkészíteni, mint amilyen hosszú leírni! Bátorság!

16 cm-es, kicsi kapcsos tortaformához
Piskóta:
4 tojás
4 ek Schär C-mix liszt
4 ek cukor
8 ek szódavíz
1 tk sütőpor
A vaníliakrémhez
1 dl lm tej
1 dl lm habtejszín
4 tojássárgája
2 tk cukor
1/2 tk őrölt vaníliapor (1 egész vanília kikapart belseje)
1 ek kukoricakeményítő
A tejszínhez:
4 dl lm habtejszín
2 ek cukor
1 ek vaníliás cukor
2 dl sűrű málnalekvár
150 g zöld marcipán
20 g piros marcipán
vaj és liszt a sütőforma kikenéséhez
50 g Tibi étcsoki gőz fölött felolvasztva + fél tk. lm vaj.
A tojásfehérjét kemény habbá vertem, a tojássárgáját a cukorral fehérre habosítottam, majd a vízzel fellazítottam, a lisztet elkevertem a sütőporral. A felvert tojáshabhoz kanalanként kevertem a cukros, vizes sárgáját és a sütőporos lisztet. A piskótát egy 16 cm-es (kicsi) kivajazott, kilisztezett kapcsos tortaformában sütöttem ki, éppen hogy előmelegített sütőben, mindössze 160 C fokon, csaknem félóra alatt, kizárólag alsó sütésen. Mikor teljesen kihűlt három lapra szeleteltem.
Ezalatt elkészítettem a vaníliakrémet: a tejet és a tejszínt a vaníliával felforraltam, s félretettem míg ki nem hűlt. A tojássárgáját összekevertem a cukorral és a keményítővel és a kihűlt tejes tejszínhez adtam, majd krémmé főztem közepes tűzön.
A díszítéshez: Porcukros nyújtólapon kör alakúra nyújtottam a zöld marcipánlapot és félretettem, - egy kis darabnyit a rózsa két levelének külön kinyújtottam, elkészítettem a marcipán rózsát: kinyújtottam egy 5 cm-es hosszú csíkra, és nem késsel, hanem kézzel 3 cm-es sávokra vágtam. Ezeket a sávokat feltekertem, az egyik végén összecsípve, majd köré egyenként a többi csíkot, így készült el a rózsa. A levelekhez a marcipán kis darabba kinyújtottam, és hústűvel rajzoltam meg a két levelet, amit késsel vágtam ki.
A tejszínhabot közvetlenül akkor vertem fel keményre, amikor nekiálltam összetenni a tortát.
Az alsó lapra málnalekvárt kentem, majd rá a vaníliakrémet. Erre ráhelyeztem a következő tortalapot, amire rátettem a tejszín egyharmadát és nemcsak a lapot, hanem magát a tortát is körbekentem vele. Erre tettem rá a harmadik tortalapot úgy, hogy azt szépen lehúztam a szélein, hogy kissé púpos tortát kapjunk. Erre ráhalmoztam a maradék tejszínt, amit szintén körbe, félkör alapban, kissé púposan rákentem a tetejére.
 Sodrófára tekerve átraktam a kinyújtott zöld marcipánmasszát a tortára, és kissé nedves kézzel, lesimítottam a tetejét lefelé oldalra, majd az oldalakat simítottam el úgy, hogy a hullámokat elsimítsam. A piros rózsának a torta tetején egy pici keresztet vágtam, abba szúrtam bele a marcipánvirágot. Mellétettem a két rózsalevelet és megszórtam porcukorral. A felolvasztott csokival csíkokat húztam rá.
Itt egy videó az összerakáshoz: https://www.youtube.com/watch?v=jcySM0cMYv8