2014. szeptember 17., szerda

Búzamentes piskótatekercs

Régen örültem már valamilyen eredményemnek ennyire: megsütöttem az első búzamentes süteményemet! Annak, aki már régóta búzamentesen tüsténkedik a konyhában egy piskótatekercs nem nagy tudomány. Én mégis féltem tőle. Pedig, ha tudtam volna előre! 

Na, persze a búzalisztből sütött sem az ördögtől ered. A szabályokat mindenki ismeri: a tojás sárgáját a cukorra habosra kell keverni, a fehér részét olyan keményre, hogy a fejünk fölé fordított tálból se csússzon ránk a hab, amennyi tojás, annyi liszt, amit kanalanként kell elkeverni cukros sárgájával, majd a legvégén, a lehető legóvatosabban kell belekeverni a fehérjéből felvert habot. Na kérem, a kutya ott van elhantolva, hogy a búzaliszt azonnal csirizesedig, nehezebben válik egyneművé a többi alkotóval. Vannak, akik ilyenkor buborékos és/vagy hideg vizet kevernek hozzá, de legalább sütőport. És ha meg is sül, a végén, ahogy elzárják a sütőt, kiemelik a sütőt az bizony összeesik. 


A speciális búzamentes lisztkeverék itt viszont annyira jól működik, hogy semmi trükkre nem volt szükségem. (félek erről a benne lévő stabilizátor és térfogatnövelő is tehet, de mindent nem lehet elsőre kiszűrni) Ráadásul pillanatok alatt megsült, és utána sem esett össze a tészta. Az íze meg szinte ugyanolyan, talán leheletnyivel édesebb.




A recept amúgy magán a liszt zacskóján szerepel, én csak minden alapanyagból egyel többet tettem:


5 ek. Glutenix Alfa-Mix Glutén-, és búzamentes lisztkeverék

5 tojás
5 ek. nyírfacukor

Előmelegítettem a sütőt 180 fokra, alul és felül módon. Majd egy alufóliát fektettem egy jókora tepsibe, és azt jól kivajaztam. Ezt követően jött a lényeg: a tojások fehérjét kemény habbá vertem. A próba most a saját fejem volt, mivel Zalán már aludt ekkor (biztos, ami biztos, az első süti próbálkozásnál csendre és nyugalomra volt szükségem!) mivel nem ömlött rám, a sárgáját is habosra kevertem a cukorral. Majd hasonlóan a búzalisztes változatnál jött bele a liszt kanalanként, de nem csak önmagában, hanem  felváltva, a fehérje habjával elkeverve: 1 liszt, 1 tojásfehérje hab, 1 liszt, 1 tojásfehérje hab stb.

A sütőt alul sütés módra állítottam. A tepsiben elkentem a tésztát és alig tíz perc alatt megsütöttem. Nem vettem ki azonnal, elzártam a meleget és még a sütőben tartva  letakartam alufóliával. Pár perc pihenő után kivettem, fotóztam, megtöltöttem saját készítésű szilvalekvárral, feltekertem, fotóztam és ettem is. 

2014. szeptember 15., hétfő

Búza-, és húsmentes távlatok: búzalisztmentes penne vörös babbal

Új dimenziók nyíltak meg előttem a rákműtét után, amikor egy jó ideig mindössze tizenöt hozzávalóból válogathattam. Majd amikor már ehettem választékosabban, orvosaim javaslatára elhatároztam, ezentúl kerülöm az adalékanyagokat és nem fogyasztok húst, legfeljebb csak kéthetente egyszer.
Ezt azóta is tartom, bár bevallom, eleinte nagyon nem volt könnyű. Főleg kétfélét készíteni, ám ma már van olyan, hogy akár egy hónap is eltelik nekem hús nélkül. 

Most újabb kapuk tárulnak fel, miután bezárom a búza, árpa, rozs és zab elérését, köszönve az egy hete kiderült ételallergiámnak.

A mai vacsorában van egyébként egy kakukktojás, mégpedig a konzervbab. A konzerv termékeket nem mindig szeretem emészteni, nem tudom miért, hiszen végeredményben puha zöldségekről van szó, de valami a konzerválástól megváltozik bennük. Egyébiránt, a bab magas rosttartalommal bír, ami fontos, de ugyanakkor puffaszt. Éppen ezért a káposzta, kukorica, borsó, bab termékek fogyasztása között igyekszem két-három, de akár négy napot is kihagyni, hogy ne terheljem önmagamat.




400 gramm nekem kukorica penne Pasta d' oro (illetve aki amilyet ehet, kíván, van a konyhapolcán)
1 jó nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 kaliforniai paprika (bármelyik színből, de lehet kápia, vagy paradicsompaprika is)
3-5 paradicsom
1 doboz vörös bab konzerv leöblítve
2 marok friss spenót, vagy a mirelitből 10 dkg (ha fagyasztott inkább, legyen a darabos fajta) 
1-1 marok friss petrezselyem és koriander
10 csepp citromlé
olívaolaj
só, bors, őrölt római kömény
15 dkg cheddar sajt

Kifőztem a tésztát. A kisfiamnak búzából, magamnak kukoricából gyártottat. A hagymát megpirítottam, hozzáadtam a paprikát, a paradicsomot, átrázogattam, majd a spenótot, fokhagymát, a babot és a paradicsomot is. Kicsi vizet öntöttem alá, megfűszereztem és rázogatva öt perc alatt készre főztem. 
Az egészet a tésztára halmoztam, majd megszórtam a sajttal. Az ötévesem, bocsánat a kifejezésért, zabálta. 

2014. március 27., csütörtök

Egész évben eperszezon: Gyerekmanccsal készített kókusztejes raffaello koc...

Egész évben eperszezon: Gyerekmanccsal készített kókusztejes raffaello koc...:   Elvileg nem nagyon ehetek kész süteményeket, édességeket az adalékanyagok miatt. Ha nyugodtan akarom fogyasztani őket (stresszmentesen s...

Gyerekmanccsal készített kókusztejes raffaello kocka

 Elvileg nem nagyon ehetek kész süteményeket, édességeket az adalékanyagok miatt. Ha nyugodtan akarom fogyasztani őket (stresszmentesen süteményt? Persze, hogy nem, áááá, de most ne gondoljunk a zsírpárnákra!!) jobb ha magam készítem. Mielőtt bárki sikító frászt kapna a sok bio cucc miatt, megjegyezném, nem vagyok biomániás, sok mindenből azért választom, mert inkább nem tartalmaznak adalékanyagot. Íme a közkedvelt raffaelós süti, egészségesebb formában:





A tészta:
2 tojás
1/2 bögre nyírfaporcukor
1/2 bögre magas zsírtartalmú vaj vegáknak kókuszzsír
2 doboz bio kókusztej (egyenként 200 ml)
1 bio csomag sütőpor
2 bögre bio barna rizsliszt vagy rizsliszt
1/2 bögre nagyszálas kókuszreszelék (kalifa pl.) összekeverve 1/2 bögre nyírfaporcukorral

A díszítés:
1 bögre habtejszín (én nem szívesen használok növényit, mert tele van adalékanyaggal)
2 ek. nagyszálas kókuszreszelék (kalifa pl.) elkeverve 2. ek. nyírfaporcukorral

Előmelegítettem a sütőt 180 fokra, majd a kis kuktámmal a felvert egész tojásokhoz hozzákevertettem a szobahőmérsékleten felolvadt vajat, a nyírfaporcukrot, a kókusztejet, s végül a sütőporral elkevert lisztet. A végén, amikor már túl sűrű volt a tészta, segítettem elegyengetni neki.
Egy kivajazott nagyobb jénaiba simítottuk a tésztát, majd a kisfiam megszórta a sütemény tetejét a nyírfaporcukorral összekevert kókuszreszelékkel. 
A tészta kb. 40 perc alatt változott süteménnyé, alulról érkező meleggel sütve. A készenlétében a szokásos hústűvel bizonyosodtam meg.
A még meleg süteményt meglocsoltam a habtejszínnel, és a kis kukta megszórta a porcukros kókuszreszelékkel. 
Fotózás után azonnal falni kezdtük. 


2014. március 17., hétfő

Sült zöldséges lasagne

A lasagne-ban az a jó, hogy az éjszaka közepén előkészíthető, mégis másnap ebédidőben tökéletes melegen asztalra rakható. 

1 közepes padlizsán
2 cukkini
3 kápia paprika vagy 3 kaliforniai paprika
6 sárgarépa
3 lila hagyma
12 lap lasagne tészta
fél liter tej
1 dl tejszín
1 ek. barna rizsliszt
2 dkg vaj a besamelhez és némi a jénai kikenéséhez
2 gerezd fokhagyma
só, bors, szerecsendió
1/2 dl olívaolaj
5 dkg eidami sajt

1. Kibéleltem alufóliával egy sütőlapot.
2. Felszeleteltem és felsorakoztattam rajta a zöldségeket, hogy egy ecsettel gyorsan beolajozzam, majd besózzam őket.
3. Kaptak 220 fokot grill funkción, mintegy tíz percig.
4. Felmelegítettem a tejet. A vajat felolvasztottam egy másik lábasban, beleszórtam a rizslisztet, felöntöttem a meleg tejet, és addig kavartam közepes hőfokon míg sűrű besamelt nem kaptam. Egy kis tejszínnel tovább krémesítettem, belenyomtam a fokhagymákat, jól megszórtam sóval és borssal, és bőven reszeltem bele szerecsendiót. Majd beleszórtam a lereszelt sajt felét.
5. Fogtam egy jénait, kivajaztam, és sorjázni kezdtem: tészta, padlizsán, besamel, tészta, paprika, hagyma, besamel, tészta, cukkini, besamel, tészta, sárgarépa besamel és nagyon sok sajt. 
6. Újra jött a sütő, ezúttal 170 fokon, húsz percig.