Az a fránya ablakpucolás - újabb feladattal kevesebb

Nem is értem, valójában miért találjuk mi nők olyan nagy feladatnak az ablakpucolást, amikor se perc alatt meg lehet tisztítani a nyílászárókat. Most kettőn vagyok túl, a nappali három szárnyason, és a hálóban a dupla szárnyason. Már csak egy dupla szárnyas konyhai van hátra.

Maci azt mondja, valóban nem nagy meló, csak macerás. Az ablak alól elpakolni, majd vissza, függönyt levenni, kimosni, kivasalni, újat feltenni.

Valójában nekem ez nem is gond, szerintem mi nők csak azért utáljuk, mert ez is időt vesz el a családtól. Én különösen azért nem kedvelem, mert ha ráadásul a gyermekünk még kicsi is, akkor ezt a műveletet (biztonságosan) csak akkor lehet végrehajtani, ha van aki vigyáz közben rá.

Amúgy a napokkal ezelőtt felsoroltakból, már csak a tankönyvek maradtak hátra. De arról inkább nem szólok, hogy persze, már újabbakat találtam ki magunknak.

Szelektív

Számít vagy sem, mérvadó vagy sem, az én lelkiismeretem ne száradjon azon, hogy nem szelektív dobom ki a szemetet. Korábban is sokszor foglalkoztatott a gondolat, de mióta Zalán él, és tudom, hogy kell hogy legyen neki egy bolygó, ahol felnőhet, és ez történetesen nem más, mint a Föld, ahol élünk, hát igyekszem vigyázni rá a magam módján. Külön gyűjtjük az üveg, a papír hulladékot, a pet palackokat is a megfelelő kukába hajítjuk. Viszont nagy bánatomra, itt ahol lakunk nem találtam még olyan konténert, ami a nem az üdítős palackoknak, hanem egyéb műanyag flakonoknak lenne fenntartva. Pedig óriási mennyiségű műanyag hulladék torlódik fel egy háztartásban, a samponos-tusfürdős-krémes flakonok, a különböző tisztítószerek műanyagja, a tejföl-túró-kefir-joghurt dobozok, amelyek mind-mind kiöblíthetőek, és tisztán kidobhatóak. Rengeteg a fennmaradó papír hulladék is, kezdve a konyhában a lisztes-cukros-rizses papír tasakok, dobozoktól, a fűszerek, csokoládék papír csomagolásán át, a sütő papíros és vaníliáscukor kis tasakokig. A fürdőszobában ott hevernek a kozmetika krémek, fogkrémek, a gyógyszerek kis karton dobozai. Nem beszélve a csecsemők, kisgyerekek táplálkozásához a tápszeres, tejpépes porok és egyéb ételek kartonjaiig.

Nem nagy fáradtság, én még élvezem is, ráadásul beiktattunk erre külön egészségügyi sétákat is, így Zalán is megtanulja, hogy mit, hová dobunk ki. S bízunk benne, hogy az illetékesek nem egy kupacba, hanem a megfelelő feldolgozókba szállítják azokat.

Varrógép

Mindig úgy irigyeltem azokat, akik tudnak varrni. Bár nem tudom, hogy nekem mikor lenne rá időm, ha lenne egy varrógépem egészen biztosan megtanulnék bánni vele. Tudom, olyan ügyes sosem lennék mint Dió barátosném, de legalább haladnék az otthonom csinosításával. Amire most szükségem lenne, az speciel nem esztétikai szempontból lenne fontos. Kellene egy párna a gyerkőcöm etetőszékére, mégpedig a fejtámlára. Mivel, Manóvári Tyüftyürüf (becsületes nevén: Zalán) még nem tud biztosan ülni, időnként komótosan előre, majd hirtelen hátradől. Na, ilyenkor koppan a kis fejecskéje. Én meg minden egyes esetben kisebb szívinfarktuson esek át.

Ördögi kör

Már megint az ördögi kör. Szóval gyűlnek, gyűlnek a ruhák, mert vagyok olyan hülye, hogy nem szeretem a kemény törülközőket, a gyűrött ruhákat, a gyerekre meg amúgy sem adnám fel kivasalatlanul, hisz az is fertőtlenít. Így marad a feketeleves. Már csak egy nagy levegő kell, és egy jó film, úgy elviselhetőbb, s akkor nekiállok. Persze csak ha Zalán hagyja. Mert ebben anyja fia. Ha vasalok, ugyanúgy ordít, mint én tettem kiskoromban, ha Anyukám vasalt. Szerinte, nem értettem miért állt ott, ahelyett, hogy velem lett volna.