2010. május 7., péntek

Pirított zöldségsaláta citrus öntettel


Szendvicsherótunk van. És ezen már a különféle szendvics- és zöldségkrémek sem segítenek. A felvágottakat és szalámikat rég meguntuk. Télen sláger volt nálunk a sárgarépás-sajtos melegszendvics. Mostanában vacsorára inkább salátát eszünk. Íme az egyik:

4 közepes sárgarépa, 1 nagy fej édeskömény, 1 vöröshagyma, fél dl frissen facsart narancslé (valamivel kevesebb mint egy közepes nagyságú narancs leve) 1 ek. olívaolaj, só, csipet só, 1 konzerv fehérbab

Öntethez: 1 ek. olívaolaj, 2 ek. frissen csavart narancslé, 1 ek. frissen csavart citromlé, 1/2 tk. reszelt narancs héj, 1 tk. finomra vágott rozmaring

Első lépésként előmelegítettem a sütőt 180 fokra.
Majd a sárgarépát és az édesköményt csíkokra vágtam, a vöröshagymát vékony karikákra szeleteltem, ahogyan a recept is írta. Mindezt egy nagy tálba dobáltam. És félretettem.
Fogtam egy narancsot, alaposan megmostam, majd lereszeltem a héját. Egy fél teáskanálnyit előkészítettem az öntethez, a többit cukorral összekevertem, és eltettem azzal, jó lesz majd valami sütihez.
A narancsot ezután kettévágtam, és kicsavartam a levét. Ebből egy decinyivel meglocsoltam az előbbiekben felszeletelt zöldségekhez, amit még megsóztam és megöntöztem az olívaolajjal is. Jól összekevertem az egészet, majd szétterítettem egy sütő papírral lefedett lapos tepsiben, és addig sütöttem míg a zöldségek már kissé eléggé megpuhultak, és a szélük is el kezdett megkaramellizálódni. Ez, nem légkeverésen, fél óra volt.
Az öntethez az összes felsorolt alapanyagot egy habverővel összekevertem. A pirított zöldségeket egy tálba raktam, az átmosott és lecsöpögtetett konzerv babot hozzáadtam, majd nyakon öntöttem az öntettel.
Langyosan, meleg citromos teával tálalva, ebben a hideg esős tavaszi időben igazán lélekmelegítő vacsora volt.

Nincsenek megjegyzések: