2010. november 26., péntek

Zara naciban a homokozóban

Nem, nem mást akarok leszólni, hanem magamat kiparodizálni. Fogytam vagy hét kilót, és az összes Zalán előtti nadrágom lent van a pincében egy bőröndben. Amiket meg eddig hordtam lötyögnek rajtam, még a fekete alkalmi Zara is, na de ez a legkevésbé. Így hát ebben megyek az orvoshoz, hogy beadja a vérképzőt vénásan, sétálni Zalánnal és hát a játszótérre is. Tegnap még magassarkú (na nem tű, hanem azért visszafogottabb, vastag,törpesarkú) csizmát is húztam hozzá. Ma míg a homokozóban a nadrágomban térdeltem Zalán mellett, azt néztem, hogy a csizmám nyomai ott virítanak tegnap óta a homokozóban. Azt hiszem, most már nem várhat tovább a dolog, ki kell szabadítani azt a bőröndöt, és előhúzni a kisebb darabokat. Szerencsére van vagy nyolc benne, lesz végre mit viselnem.

2010. november 24., szerda

Állapotos voltam nyolc hétig

Az idő minden begyógyít. Na de mennyi idő? Szeretnék testvért Zalánnak, de mindennél fontosabb, hogy épen és egészségesen itt legyek neki. Mindennek oka van, annak is, hogy a dolgok így alakultak. Most a legfontosabb, hogy ne hallgassak senkire, csak a jót és szépet fogadjam be, s hogy a lehető legpozitívabban álljak a dolgokhoz. Jól vagyok, egészséges vagyok! Mantrázom egész nap! A vérkép egy dolog, a vérszegénység csak életjel. Papámnak üzenem innen, tudom, bármit érzek, az csak életjel! És az én Mamilimnak, hogy tudom, az ő Angyalai is velem vannak!

2010. november 8., hétfő

Segíts! - és tiéd lesz a Nagy mézeskalácsos receptkönyv


Elkészült a Jótékony Mézeskalács Maraton sütögetés digitális könyve. A hónap végéig minden olyan adakozó számára elérhető, aki legalább 1000 Forinttal támogatja a Gyermekétkeztetési Alapítvány, Mindenki Ebédel Programját. A részletekről itt, a Rita Konyhájában találsz.


Mi a pontos teendő?

1) Utaljon minimum 1000 forintot a Gyermekétkeztetési Alapítvány számlaszámára. Ez az összeg fedezi egy gyermek egy napi meleg étel szükségletének költségeit a szállítással együtt.
2) Természetesen lehet nagyobb összeggel is támogatni a gyerekeket, erről mindenki saját belátása és lehetősége szerint dönthet.
3) Számlaszám: 10300002-10350923-49020011
4) Az átutalási megbízás közlemény rovatába írja be a KÉS szót, és az e-mail címét, ahová a későbbiekben küldhetjük az elektronikus kiadványt. Természetesen postai csekken is lehet befizetni, ebben az esetben ugyan így kérjük megadni a KÉS szót, és az e-mail címet.
5) Az e-mali megadása nélkülözhetetlen, mert csak így tudjuk eljuttatni a kiadványt.
6) A támogatók számára a tervek szerint egyheti átfutással küldjük el a könyvet.