Amikor Mazsola még csak a pocakomban volt folyton két eseményről álmodoztam. Szerettem volna a születése után megpuszilni a nóziját, de amikor odadugták az orrom alá a mindössze 1860 grammos becsomagolt csöppséget, komolyan mondom nem mertem a saját gyermekemet megcsókolni azzal, hogy nagyon kicsi, tán nem kellene még. Na meg alig bírtam betelni vele, s mire átfutott az agyamon, hogy de hát szeretném, már el is vitték a PIC-re. Azóta viszont, hogy hazahoztuk állandóan az orrára nyomom a puszikat, amit Zalánmanó szemlesütve tűr az anyjának, és az apjának is, naponta akár százszor.
A másik vágyam volt, hogy a fiam kis tappancsát a Balatonba lógassam. Ez utóbbit a munkáltatóm egy tollvonással módosította, amikor a fejesek úgy döntöttek mégsem jár nekem a kollektív szerződésben aláírt üdülési csekk. No komment. A nyaralás így ki is merült nálunk abban, hogy időnként kifeküdtünk a tatai Öreg-tó partjára. S hogy az álom teljesüljön belelógattam a kismaszatot a vízbe, aki ugyan egy pillanatra kifejezte nemtetszését, a végén mégis csak élvezte velem együtt a pillanatot.
5 megjegyzés:
Óh de kis tündér!!! Lehet, hogy vizipólós lesz??
Vagy úszó! :DD
A lényeg, hogy boldog legyen! :)
Eper, ahogy mondod :-)
Gyönyörű a legény! Gyönyörű!
Viki, köszönöm, köszönöm! :)
Megjegyzés küldése