Nem akarok klubtag lenni

A kemoval kapcsolatban el kell, hogy mondjak valamit ahhoz, hogy ne sértsek meg senkit aki segíteni próbál nekem nyilvánosan vagy privát. A kezelés nem csak fizikailag visel meg, hanem lelkileg is, sőt mondhatni inkább úgy, ami hozza magával az egyéb tüneteket is. Egyszerűen kiborulok már attól, hogy kórházba kell mennem, aztán attól, hogy a tű három napig a karomban van, az infúzió meg lóg a nyakamban. Így ellátni a Manót, aludni, mosakodni, öltözködni, egyszerűen "csak" lenni mintha mi sem történne éppen, lehetséges, kibírható, de nagyon lehangoló és feszültséget, pánikot keltő olykor. Például aludni szinte egyáltalán nem tudok, mert állandóan felébredek arra, hogy nem záródott el az infúzió, nem tört -e meg a vezeték, és jaj, azok a bugyborékok előbb is ott voltak? A másik az, hogy míg bent kell lennem a nappali ellátóba egyszerűen nem bírom hallgatni a többi beteg panaszait, esetleges elborzasztó történeteit és nézni a gyötrődésüket. Így hát nem vagyok hajlandó semmilyen klubba, alapítványhoz, csoportosulás stb-be elmenni, ahol más pácienssel találkozhatok. Már csak azért sem, mert én már egészséges vagyok. Volt egy tumorom, kivették és most jól vagyok, a kezelésre a biztonságom miatt van szükség. És kész. Elviselem, mert el kell, de remélem, hogy akkor sem lesz több kezelés még háromnál. Mert már szeretnék úgy élni tovább, ahogy korábban. Mert tudom, hogy egészséges vagyok és leszek!!!!

De valóban köszönöm mindenkinek az újabb és újabb ajánlatokat, de csak olyanokkal élek, ahol nem kell más sorstárssal találkoznom.