Kilenctől-kilencig?

Hiába, nem csak nekünk, hanem még vagy a fél világnak jokkmokk ebédlősztala van. A szomszédéknak is. Nézem a Seherezádét a tévében (rákaptam a török sorozatra, szigorúan eltekerve a lelassított jeleneteket) és csupa ikea bútort látok benne. Míg Zalán a bölcsiben volt, és én éppen nem kaptam kezelést, bementem az áruházba, hétköznap reggel. Kevesen voltak bent, és kedvemre nézelődhettem. Zalán kapott egy fél új függönyt a szobájába, a másik felére a következő hónapban futja majd. Komótosan megettem egy rénszarvas húsos szendvicset, és megittam egy ingyen kávét a family klub kártyám ellenében. Bár nem élveztem úgy, mint korábban feleségként, családosan a nézelődést, tény, hogy át tudtam gondolatban tervezni a nappalit. De pihentem, és kikapcsolódtam. Aztán itthon kitöltöttem az áruház kérdőívétm igen nekem jobb lenne, ha már kilenckor nyitva lennének, de miattam nem kell....istenem, a kérdések szerint sokan panaszkodhatnak a késő nyitás miatt (tíz óra) és gondolkodhatnak, hogy nem maradnak tízig nyitva, csak kilencig.

Egér, kisegér

A kis drága, szürke példány az Auchenben futott el előttem, két sor között. Éppen a wc-tisztítókat tanulmányoztam, nem találtam azt a típust amit eddig használtam. Úgy meglepődtem, hogy nem bírtam szó nélkül hagyni. De az eladó és a pénztáros is csak a vállát vonogatta, sőt egyikük megjegyezte, hogy verebek is vannak az áruházban.

Jó, jó....tudom, mint ahogy azt is, hogy az éttermek is küzdenek a csótányok ellen, na de akkor is. Ne' már....

Alvás helyett

Megint egy hét telt, s nem írtam ide. Egyszerűen nincs időm blogot írni, meg másra sincs. A kemo első napja jól ment, de estére már öklendzetem, kb. azután fél órával, hogy itt elkiabáltam jól vagyok. Effektíve még ma is émelyegtem időnként. Nem bírom a kezelést, nem tudok két kezelés között rendbe jönni, alig van rá egy hetem. Egy csomó mellékhatása van, ami nem veszélyes, de együttesen teljesen leszedálnak. A hányás csak egy, mellette van szédülés, gyengeség, gyomorfájás, garat és nyelőcső égés érzés, szájzsibbadás, a számat belülről kimarja az anyag, és a legrosszabb, hogy mindettől annyira szarul érzem magamat, hogy mindentől el megy a kedvem.

Most csak azért vagyok fent ilyen későn, ahelyett, hogy aludnék, mert Zalán ma este megint hányt. A teljes ruházata, ágyneműje bánja, még a falra is jutott belőle. Így dolgozik a mosógép, amit meg kell várnom. Én nem tudom mitől van ez. Hányt három hete, az előző kemómnál. Akkor láza és hasmenése is volt. Akkor mindketten betegek lettünk. Aztán meggyógyultunk. De hétvégén, pénteken megint elkezdett hányni, és aztán rendbe jött. De ma este, nem sokkal azután, hogy kilenckor elaludt, felébredt és hányt. Nem értem miért. Vinnem kell holnap az orvoshoz. Aggódom. Alvás helyett.

Só

Na, lassan vége ennek a napnak. Ma kezdődött el a negyedik kezelés. Lekopogom, egész jól vagyok. Nem mondom, hogy nem émelyegtem. Érezhetően csökkentett az adagom. Hála a doktornőnek. A szemem bírja a kontaktlencsét, nem folyik ki a monitor látványától. A hajam a nap végére összeesett, mint aki nem is ma reggel, hanem egy hete mosta meg. A vér eredményeim jók, a hemoglobin még kicsit alacsony. De rendben van.

Ahogy hazaértem elindultunk Zalánnal és a Nagyikával, ahogy ő szólítja az Anyukámat, sétálni a parkba. Imádtam, hogy jó az idő, s hogy a fiam nagyokat kacag! S el is felejtettem a kemot a nyakamban. Amikor már itthon lekapcsoltuk a szobájában a nagy villanyt, és fel a sólámpát, amit ő csak só-nak hív, és gyönyörködtünk a fényében, mondtam neki, hogy Zalán mi most romantikázunk, ez az Anya-fia szerelem, és most boldogok vagyunk. S ő egyre csak mondta: Só, Anya szép!

Csokoládés piskótatekercs a la Zalán

A végén nem bírtam magammal és tegnap este felraktam Zalánt a konyhapultra szitálni a lisztet, majd míg én vertem a tojásfehérjét, ő sikongatva keverte a cukrot a tojássárgájával, és adagolta hozzá, és gyakran a tál mellé az általa átszitált lisztet. 180 fokra elő is melegítettük a sütőt, és a négy tojásnyi tésztát, Zalán kezét fogva elegyengettem a sütőpapírral bevont tepsin. Az alatt a tíz perc alatt míg megsült, Zalán többször a kis sámlira telepedve figyelte a művünket, én meg megfőztem hozzá a csokoládé krémet. 2 dl tejjel, fél csomag csokoládés pudingporral, két evőkanál tejszínnel, egy evőkanál vajjal, és két evőkanál 99,9 százalékos cukrozatlan kakaóporral, na meg két és fél evőkanál porcukorral. Ezt maszatoltuk el később a tekercsen, és még ki sem hűlt szinte a süti már faltuk is befelé.

Nem akarok klubtag lenni

A kemoval kapcsolatban el kell, hogy mondjak valamit ahhoz, hogy ne sértsek meg senkit aki segíteni próbál nekem nyilvánosan vagy privát. A kezelés nem csak fizikailag visel meg, hanem lelkileg is, sőt mondhatni inkább úgy, ami hozza magával az egyéb tüneteket is. Egyszerűen kiborulok már attól, hogy kórházba kell mennem, aztán attól, hogy a tű három napig a karomban van, az infúzió meg lóg a nyakamban. Így ellátni a Manót, aludni, mosakodni, öltözködni, egyszerűen "csak" lenni mintha mi sem történne éppen, lehetséges, kibírható, de nagyon lehangoló és feszültséget, pánikot keltő olykor. Például aludni szinte egyáltalán nem tudok, mert állandóan felébredek arra, hogy nem záródott el az infúzió, nem tört -e meg a vezeték, és jaj, azok a bugyborékok előbb is ott voltak? A másik az, hogy míg bent kell lennem a nappali ellátóba egyszerűen nem bírom hallgatni a többi beteg panaszait, esetleges elborzasztó történeteit és nézni a gyötrődésüket. Így hát nem vagyok hajlandó semmilyen klubba, alapítványhoz, csoportosulás stb-be elmenni, ahol más pácienssel találkozhatok. Már csak azért sem, mert én már egészséges vagyok. Volt egy tumorom, kivették és most jól vagyok, a kezelésre a biztonságom miatt van szükség. És kész. Elviselem, mert el kell, de remélem, hogy akkor sem lesz több kezelés még háromnál. Mert már szeretnék úgy élni tovább, ahogy korábban. Mert tudom, hogy egészséges vagyok és leszek!!!!

De valóban köszönöm mindenkinek az újabb és újabb ajánlatokat, de csak olyanokkal élek, ahol nem kell más sorstárssal találkoznom.

Nagyon csokis

Kezdem a környéket felfedezni gasztronómiai szempontból is. A kék-sárga áruházba járok kétszersültért, kész vaníliaszószért és sajtos-füstölt kaviárkrémért. Ez utóbbit a füstölés miatt csak ritkán ehetem. Az Ikea mellé az Auchenbe hetente egyszer vagy kétszer megyek, már megtanultam olyan gyorsan bevásárolni benne, mintha csak egy kis bolt és nem egy hypermarket volna. Találtam a közelben egy jó cukrászdát is, a Royal tortájuk annyira, de annyira csokis, hogy egy szeletet inkább két napig eszem, hogy tovább maradjon belőle. S a Duna-hullámuk sem kutya. Egy bajuk van, illetve nem nekik, hanem az én babakocsimnak, hogy a három kerekes járgányt, nem tudom feltolni a középen lépcsős emelkedőn. Tojást házit tudok venni egy kis öregnél, s a panelek között megbújó zöldségesnél még friss medvehagymát is felfedeztem, így abból pestó lesz a héten. Amúgy annyira, de annyira sütnék újra, de nincs aki megegye, mi ketten kevesek vagyunk egy pitéhez is. Jó lenne hozzá a vaníliaszósz. De ha érkezik vendégünk, boldogan!

Valaki

Sok, nagyon sok ismerősöm jár pszichológushoz, kineziológushoz, coach-hoz vagy éppen életvezetési tanácsadóhoz, valakihez. Úgy érzem, jó, jó, hogy néhány dolgot kiírok ide magamról, és köszönöm a sok-sok visszajelzést, jót vagy rosszat, de kéne valaki, valaki szakértő. Akinek olyanról is szólhatok, amiről ide nem írhatok. Csak most éppen nem tehetem meg. Így hát továbbra is marad a nem gondolkodom túl sokat státusz, és a hajamnál fogva magamat kell kirángatnom a nem jóból stratégia. Aztán, ha összejön az amiben reménykedem, és nem kiabálom el, akkor talán futja majd valami "trénerre" is. Csak hogy véletlenül se kiabáljak a gyerekkel, ha nem muszáj. Szóval maradjak türelmes, mert hát ő a világ legédesebbe. Nekem. Aki ma megevett egy gombóc, na milyen, természetesen, eper fagyit!

Cipő, kiscipő

Kifogytam a ruháimból. Lógnak rajtam, mint tehénen a gatya. Így reggelente legtöbbnyire csak tanácstalanul ácsorgok a szekrény előtt, hogy még is mit vegyek fel. A legnagyobb bajban akkor vagyok, ha valahová el kell mennem. Például amikor a MUOSZ-ban előadást tartottam, vagy amikor állásinterjúra mentem.

Mivel nem tehetem meg per pillanat, hogy az egész gardróbomat lecseréljem, ebben a hónapban cipőre áldoztam. Idáig 35-öst hordtam, de most, mint mondani szokás ahogy még lánykoromban volt, újra 34-est. Még jó, hogy a gyerekosztályon vásárolt lábbelik jóval olcsóbbak, mint a felnőteknek szántak, s szerencse, hogy a kiskamaszok is úgy öltözködnek, mint a nagyok, mert így legalább elég helyes cipőt találtam magamnak, mindössze ötezerért. De feketében. Azért tetszett me, mert nadrágho, szoknyához, a homokozóba, vásárolni, de akár egy állásinterjúra is el lehet benne menni. Vagy moziba valamelyik barátnőmmel, már ha marad rá miből, és van ki vigyázzon a Zalánra.

Lélegzetvételnyi szünet és kék szőlő

Most, hogy átestünk Zalánnal egy hányás-hasmenéses víruson, és amúgy is rosszul viseltem a kezelést, a doktornőm úgy döntött két hétre szüneteltetjük a kemot, hogy megerősödjek. S mivel én a gyengét is ilyen rosszul bírtam, most majd csökkentett adagot kapok. Továbbá, ha elégségesnek tűnik a hat kezelés, akkor nem kapom meg az előlegezett tizenkettőt. Ez amúgy is benne volt a pakliban, jó eredmények mellett felezik az előírt kezelések mennyiségét. Remélem, így lesz. Mert bármennyire is vérteztem fel magamat, és magyaráztam meg, hogy ez jó, ha egyszer nem annak tűnik, nehéz elviselnem, sport, relax és mi egyéb ide vagy oda mellett, az csak jelent valamit.... ahogy fentebb írtam, ezzel szerencsémre a kezelőorvosom is egyetért. S így leaglább arra is marad időm, hogy Zalánt tisztességesen beszoktassam a bölcsibe. A kék szőlő jel alatt.