2010. január 28., csütörtök

Húsz perc csend


Olyan ártatlan és egyszerű dolgok után vágyom, mint például a negyed óra teljes csönd, vagy legalább ugyanennyi idő amikor egyhuzamban megtehetek valamit. Számomra az anyaságban a "legnehezebb" dolog, már ha szabad ilyet mondani (márpedig miért ne szabadna, álszent aki úgy tartja nincs nehéz dolga egy Anyának) hogy szinte semmit sem tudok végigcsinálni. Szinte sosem tudom egyszerre, nyugodtan meginni a kávémat, két kézzel elkészíteni is csoda számba megy. Egy blog bejegyzés akár egy napig is eltart, na nem mintha ez lenne a legfontosabb.

Szeretnék moszkauert és indiánert sütni, de legalább egy egyszerű almás pitét, a nagyi félét. De még egy rozzant palacsintára sem futja.

Ebédre nem csak összecsapni valamit gyorsan, hanem komótosan átolvasni a jegyzeteimet, megnézni a szakácskönyveimet, majd tervezetten bevásárolni a hozzávalókat, és utána nyugodtan élvezni a lényeget, az alkotás, megfőzni.

Szeretném egyszer nem zuhanyozás közben megmosni a hajamat, hanem önálló programként a fürdőkádba behajolva, hosszasan masszírozva a fejbőrömet. Kilakkozni a körmömet, nem csak négy hétben egyszer.

Egy telefon beszélgetést úgy megejteni, hogy nem kellene félbeszakítanom a beszélgető partnerem vagy önmagam szavát, mert Zalán éppen magából kikelve elkezd sírni, mert kiesett egy játéka a járókából, vagy mert nem akar elaludni, vagy csak mert nem érti az Anya miért beszél abba a fura kütyübe, ahelyett, hogy vele foglalkozna. Vagy különben is az a kütyü inkább neki kellene, jól megcsámcsogni.

Szeretném végre folytatni és befejezni a szakdolgozatomat, de nem úgy hogy napi fél óra jut rá, öt-hét szakaszban.

Szeretném, ha egyszer elfogyna a mosni és vasalnivaló legalább egy napra.

Szeretnék akkor lefutni a boltba, amikor hirtelen eszembe jut valami, és nem a sétával egybekötni a vásárlást. Szeretnék lemenni a hóba, lábnyomot hagyni magam után, de ebbe a hószakadásba nem lehet elindulni egy babakocsival.

S amikor ezek hiányán kezdek végképp kiborulni, valóban otthagyok csapot-papot-forró vasalót, megfogom Zalánt, magamra fektettem a nagy ágyon, és hallgatom ahogy mondja, mondja a magáét, és közben egyre nagyobbra kerekíti az amúgy sem kicsi szemeit. Most éppen a sűrű pelyhekben szállingózó hóesésnek magyarázott.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

És ez csak fokozódik... Végre valaki, aki ki mer akadni. Ki nem állhatom az álszent "rózsaszín" anyaságot. Nem szép a szó, de fedi a valóságot: rabszolgák vagyunk. A nap 24 órájában. Aztán elmosolyodik a Drága, mi meg olvadozunk. Ahogy nől, napról-napra csodálatosabb dolgokat művel és hálát adunk a Gondviselésnek, hogy részünk lehet ebben. De a mókuskerék nem áll meg... Aztán eszembe jut a saját anyukám, akit oly nagyon szeretek és van/lesz aki engem is így (ilyen gyermeki szeretettel) szeret/fog szeretni "öreg korában" is.
Minden tiszteletem azoké, akik sok gyermeket nevelnek (nekem "csak" kettő van) és bírják cérnával.
Szóval füstölögj, amikor jólesik! Más is így van vele, nem vagy egyedül. De azt rejtsd el a szívedben, amit én a saját csemetéimnek szoktam mondani egy-egy megváltoztathatatlan, de kellemetlen helyzetre: SOHA NAGYOBB BAJOD NE LEGYEN...!!!!
Titáti

dolcevita írta...

lesz ez jobb is : ) A kezdeti hozzászokás után a legnehezebb a 8 hónapostól az egy éves korig. mikor már menne, de nem tud, mindenhez kell a segítséged szb stb. Másfél éves kor sztem a nagy választó, ezt láttam az elsőnél, most meg a másodiknál. Onnan olyan önállóak kezdenek lenni, hog sokkal könnyebb lesz. Persze ilyenkor érdemes egy másodikkal nehezíteni a pályát : )))
Hajrá!

Andi írta...

Nekem három van, a legkisebb 15 hónapos, épp ma írtam anyukámnak:Most ott tartunk, hogy fel tud mászni az asztalra, az összes ágyra, gyakorlatilag mindenre. És fel is mászik. És élvezi, hogy ő is tud bukfencezni, mint a nagyfiúk. De azt nem tudja, hogy nem az ágy széle felé kell. És hogy nem szabad az ágy széle felé rohanni teljes sebességgel, és kacagni közben nagyokat, hogy ugye milyen vicces vagyok, pont mi te anya azzal a rémült képeddel.
És az ágyról odatámaszkodik a járóka szélére, mert vicces, amikor az elgurul, de ha odébb tolom, visszatolja.
és nem érti, miért nem szabad bemászni a kádba, sem úgy tenni, mintha. Vagy odatolni a széket a járókához és megpróbálni bemászni. vagy a járókából megpróbálni kimászni, miután addig rázta maga alatt, hogy odahaladt vele a kanapé mellé, és felkapaszkodott a járóka szélére, és felrakta a lábát a rácson keresztül a kanapéra....szóval, minden együttérzésem, és: csak így tovább:)))

Eperlány írta...

Köszönöm a biztatást mindenkinek! Zalán most töltötte be vasárnap (01.24-én)a nyolcadik hónapot. Tudom, a java most kezdődik, a sokat emlegetett másfél éves korig...