2011. február 5., szombat

Telefonálásra alkalmas mobilok?

Mindenkinek mást jelent az új élet. Van olyan barátnőm, aki miután elvált az első férjétől, angyalokat vásárolt, hogy vigyázzanak rá, és mindenből két darabot vett, hogy bevonzza az új szerelmet. Sikerült is neki, már újra férjnél van, és már hetek óta elsőszülött kisfiát ölelgetheti. Amikor ez a barátnőm elköltözött az első férjétől, annyira vibrált az ingatlan kereséstől, majd a felújítástól, és berendezéstől, hogy az az energia amit akkor belém szabadított ezzel, azóta is bennem maradt. Alig várom, hogy felakaszthassam az új lakásba a gyönyörű keleti lámpámat (nem teljesen ilyen az enyém, de még sosem fotóztam le, mert csak felakasztva akartam, most még a pincében van, a kis tévé dobozában) és készülhessek a lakásavatóra. (pozitív hozzáállás)

A másik, amit mindenképpen megakarok változtatni, az a mobilszámom. Valahogy mindig úgy hozta az élet, hogy vagy költözés (Svédországba ki, és vissza) számlatartozás, vagy éppen zaklatás miatt mobilszámot, sőt mobil előfizetést kellett cserélnem. Szeretnék végre egy saját, független mobil előfizetést. Miután külön költöztünk. Megőrülök attól, hogy mindig valamelyik megszűnik. Szeretném, ha végre legalább tíz évig, vagy inkább sosem változna már a számom. Így hát elkezdtem nézegetni a szolgáltatók ajánlatait, mobilokkal együtt. Mert hogy az enyém amúgy meg önmagától állandóan kikapcsol. Na de, nem hogy nehéz összehasonlítani az árakat, a készülékeken sem könnyű kiigazodni. Nálam alapban csak Nokia jöhet szóba, így a kör már eléggé leszűkült. De mégsem. Nézem, böngészem a fórumokat, leírásokat. A kedvencem, hogy az ajánlókban írnak arról, hogy az adott készülék alkalmas nőknek vagy férfiaknak, alkalmas fotózni, vagy netezni és van benne gps, na de, hogy telefonálni mennyire egyszerű vagy sem, az lassan már nem érdekel senkit. Az exem céges mobiljával egy hívást elindítani több, mint fél percbe kerül, ami nálam csak egy gombnyomás. Pedig az egy hyper-szuper mobil, az enyém meg valami vacak, egyszerű kis nokia.


Mai gasztronómia: ebéd az Ikeában, nekem egészségesebb gyerekmenü sok salátával, a fiúknak húsgombóc, mert imádják.

Nincsenek megjegyzések: