2011. május 2., hétfő

Utolsó előtti kezelés

Ez az utolsó előtti kezelés. A doktornő úgy döntött, és remélem, hogy az eredményeim is majd alátámasztják, a hatodiknál befejezzük. Mert nem bírom, és a doktor nénim úgy látja jónak, ha nem gyötör tovább. De ehhez persze tiszta képet kell kapnia az állapotomról, így pár vizsgálatnak elébe kell néznem.

Ma azért próbált segíteni. Új gyógyszert kaptam, kétfélét is, de alig értem ki a kórházból negyed óra múlva már üres volt a gyomrom. Ez az új szer annyiban hat, hogy ezután tudtam enni, de émelygek tovább. És húst ettem, rántottat. Azt kívántam, amit nem ehetek, de most megadtam magamnak, túl gyenge vagyok, lehet, hogy ez a hús hiány sem túl jó hirtelen.

Megérkeztek Zalán első hivatalos intézményi képei, a bölcsiben készültek. Imádnivaló rajtuk! Egy kész vagyonba került, de hát nagy a rokonság...és a képeknek még repülniük is kell, kb. 1500 kilométert.


Nincsenek megjegyzések: