Félévesen

Kisfiam születésénél figyelmeztettek, hogy innentől kezdve szaladni kezd az idő, és mire kettőt pislogunk, Zalán már érettségire készül. Nem hittem ezt, egészen idáig. Pedig "tegnap volt" hogy a teszt két csíkot prudukált, hogy először hallottuk a szívverését, hogy először éreztem megmozdult a pocakomban, majd jó nagyokat rúgott kifelé. És az is "tegnap volt" azaz fél éve, hogy Zalán szószerint kirepült a világba.

A Sümegi borászat tíz éves Ambrózia jégborával, és Zsuzsi egér mintájára készült túró tortával ünnepeltük ma este a kis hercegünket.

Aktív/Inaktív

Bármennyire is másképpen gondoltam, be kell látnom, a kismamaság és a karrier sikeres egyeztetése, csak az előbbi rovására mehet. Legalábbis most, az én esetemben, rendszeres segítség nélkül. Állnak a megírandók az anyamban, vagy a jegyzettömbömben, de tovább csak csigalassúsággal jutnak. Ha írok, akkor lelkiismeret-furdalásom van, mert fut a lakás, ha takarítok, akkor fáj a szívem az írás után, amire csak azokban a röpke egy-két félórában jutna idő, amikor Zalán alszik.

De mindez nem jelenti azt, hogy nem lennék aktív. Kikérem magamnak, hogy félresöpör(ne) a társadalom (ha hagynám), csak mert éppen GYÁS-on vagyok. Évek óta töltöm ki az egyik legnagyobb internetes kutató cég felméréseit különböző témákban, de most "nem engedte".
A kérdőív elején jóhiszeműen bejelöltem "új státuszomat", ami után nem a megszokott kérdések jöttek, hanem megköszönték a semennyi segítségemet.

A kismama státusz egyébként egy helyen áll a tanulókkal és a nyugdíjasokkal, kiknek véleménye egyáltalán nem érdekli a piackutatókat. Kéretlenül mondom tehát, a nagy okos marketingeseknek, jó lenne újra átgondolniuk ezt. Hiszen egy nyugdíjas, egy tanuló és egy kismama is olvashat újságot, vezetethet autót, tarthat háziállatot, utazhat belföldre, külföldre, járhat étterembe, beülhet egy moziba, vásárolhat márkás termékeket.

Fény pöttyök

Leszögezem a fiam, egy angyal. Ahhoz képest amit másoktól hallok, vagy másoknál látok, valóban az. Legalábbis a maga négy hónapos korával, a 60 centijével és az 5160 grammjával az. Persze, majd beszámolok erről pár hónap múlva is, amikor kúszik-mászik, pakol, és megy, és újra megint csak pakol, hogy akkor hogyan látom, hallom és érzem ezt.

De most valóban az. Gondoltam, kiköltöztettem magammal a konyhában, hogy lássam őt, és ő is engem, mert ha nem lát egy idő után megijed, és sírni kezd. De most nem akart a konyhában lenni, inkább úgy gondolta, kettesben hagy engem a vöröslencsével, hadd főzzem meg egyedül levesnek, így addig nyűglődött, míg inkább letettem a játszószőnyegére, ahol békésen játszott egy ideig, a kezében maradt konyharuhával, majd a lelógó hőlégballonnal, és végül a kis kezeivel mindaddig míg el nem aludt.

Remélem, mire felébred, a kedvenc, és eredetét tekintve ismeretlen helyről érkező fény pöttyök még mindig a szoba falát ékesítik majd, mert azokat, nagyon szereti nézegetni. Már el-, és visszahúztuk a függönyt, le és fel a redőnyt, tükröződő tárgyakat mozgattunk ide és oda, de még nem jöttünk rá, honnan jön, mi okozza.

Zalán "olvas"

Védőnéninkkel ma reggel arra lettünk figyelmesek, hogy Zalánt tökéletesen leköti a tápszeres doboz böngészése, amit azért vittem be a nappaliba, hogy megmutassam milyen tápszert kap Macifül az anyatej mellett, ha abból nincs elég. S Macifül addig helyezkedett a kanapén, míg meg nem kaparintotta azt, majd aprólékosan tanulmányozni kezdte a dobozon felsorolt összetételt. Hiába a gyerekek a szüleiktől tanulnak. "Túlzás nélkül" mondom, az én fiam.

Légzésfigyelő

Zalán nyűgös. Nem kicsit. A fogára gyanakodunk. Ökle a szájában van egyfolytában, és tiszta nyál. Sír, sír és sír. Semmi nem vigasztalja. Ha végre elalszik sem jelent semmit. Jó ideje az ölünkben kell maradnia ahhoz, hogy azonnali ébredés nélkül le tudjuk fektetni. S ha már eljutottunk idáig is résen kell maradnunk. A légzésfigyelőt egészen addig nem szabad bekapcsolni, míg nem halljuk, hogy egyenletesen és mélyen szuszog, mert a bekapcsolást követő ellenőrző síp hangra tuti, hogy felébred.

"Most született"

"Most született" Zalán baba, immáron tegnap betöltötte földi élete negyedik hónapját! Napról-napra produkál újakat, nem győzöm írni a naptáramba...az a piszkozat, de hogy mikor lesz átírva a szép kis babanaplójába, félek, sosem.

Én rontottam el, hogy magam akartam írni egy szép füzetbe, és nem akartam készen vásárolható babanaplót (pedig fel is ajánlották ajándékba). Csakhogy annyi minden nehezítette ügybuzgóságomat, hogy jól lemaradtam vele. Például itt-ott nem tetszett a saját kézírásom, vagy felcseréltem időrendben az ultrahang képeket, így téphettem ki a lapokat (még jó, hogy nem az eredetit ragasztottam a könyvbe) és kezdhettem elölről az egészet.

Most nem tudom eldönteni, ragaszkodjak a sajáthoz, és vegyek egy új füzetet, esetleg egy nagyobb fotóalbumot, amihez rögtön a képeket is tehetem, esetleg elégedjek meg azzal a kicsi fotóalbummal, amit kaptam és kezdjem el végre abba írni, hogy s mint. Vagy mondjak le arról, hogy egyedi legyen, a saját szájízem szerint és vásároljak inkább egy gyárit?

Tészta

Be kellett látnom, merészség volt a részemről három hónaposom mellett neki állni a szilvásgombóc készítésnek. Már a szakaszos krumpli főzésénél le kellett volna, hogy essen a két fillér, erre nem lesz elég egybefüggő időm. A burgonyát rendesen, azaz mint máskor, nagy lángon kezdtem el főzni, majd mikor Zalánhusi megint többszöri bealvással volt csak hajlandó tejcizni, biztos, ami biztos, mérsékeltem a főzési hőfokot. Úgy, hatosról egyesre...szóval már akkor tudnom kellett volna, hogy hiába az időben megfőtt, megpucolt és lereszelt krumpli, hiába a többi alapanyag gyors hozzáadása, ha a további feldolgozásig órák telnek el. Abból csak katasztrófa lehet.

Első strand

Amikor Mazsola még csak a pocakomban volt folyton két eseményről álmodoztam. Szerettem volna a születése után megpuszilni a nóziját, de amikor odadugták az orrom alá a mindössze 1860 grammos becsomagolt csöppséget, komolyan mondom nem mertem a saját gyermekemet megcsókolni azzal, hogy nagyon kicsi, tán nem kellene még. Na meg alig bírtam betelni vele, s mire átfutott az agyamon, hogy de hát szeretném, már el is vitték a PIC-re. Azóta viszont, hogy hazahoztuk állandóan az orrára nyomom a puszikat, amit Zalánmanó szemlesütve tűr az anyjának, és az apjának is, naponta akár százszor.

A másik vágyam volt, hogy a fiam kis tappancsát a Balatonba lógassam. Ez utóbbit a munkáltatóm egy tollvonással módosította, amikor a fejesek úgy döntöttek mégsem jár nekem a kollektív szerződésben aláírt üdülési csekk. No komment. A nyaralás így ki is merült nálunk abban, hogy időnként kifeküdtünk a tatai Öreg-tó partjára. S hogy az álom teljesüljön belelógattam a kismaszatot a vízbe, aki ugyan egy pillanatra kifejezte nemtetszését, a végén mégis csak élvezte velem együtt a pillanatot.

"Szmötyi"

Abszolút nyári kedvenc, nálunk csak áfonyás "szmötyi" névre hallgat, tiszteséges nevén smoothies, de akár hívhatjuk póriasan turmixnak is. Nem csak hűsít, hanem természetes úton energizál is, ami szoptatós anyukakánál nem egy hátrány.


Smoothies

2 dl sovány natúr joghurt
2 dl sovány tej
10-12 dkg áfonya
1 nem túl érett banán
1 tk porcukor
pár csepp lime

Elkészítés előtt minden alapanyagot alaposan lehűtök a hütőben. Mixerpohárban összetöröm a banánt és az áfonyát, hozzáadom a joghurtot, tovább turmixolom, édesítem a porcukorral, majd felhigítom a tejjel, végül egy pár csepp lime-al még elkeverem. Ha nem volt időm hűteni az alapanyagokat, akkor poharanként 3-3 db összetört jégkockával hűsítem. Finom málnával, földi eperrel, szederrel is.

Nyuszi

Az Anyukáknak óriási fejtörést okoz, vajon hogyan lesz tökéletesebb gyermeke cumival vagy anélkül. Ott van a nyugtató hatása az idegrendszerre, a fogak épsége és a bacik kérdése első körben. Bevallom, ezen nem nagyon rágódtam. Vettem, hogy legyen, és bevittem a kórházba, amikor szóltak a nővérek kipróbálhatnánk. A mindenki által legjobb első cuminak ajánlott márka és típus Zalánt nem nagyon érdekelte. Annál inkább az a fajta, ami repi ajándékként került hozzánk, és nem terveztem használatba venni, mindaddig, míg a meglévő nem esett le a földre, amit persze gondos Anyaként utaztattam a sterilizálóba. Így került elő, az azóta abszolút kedvenc Nyuszi névre hallgató darab. Zalán ezzel nyugtatja, akarom mondani "nyuszizza" magát álomba. Cuclizza, mint nyuszi az orrát. Órákig vagyok képes nézni, ahogy mozgatja.

Szülői nyelv

Pisi, kaki, cici, szopi, cumi és társai szavakra épül mindennapjaink szókincse. Jókat mosolygunk azon, hogy párbeszédünk nagyjából arra épül mennyi tejcit fogyasztott Zalán, van-e kaki a pelusában, és hogy hová tettük a kedvenc cumiját. Hiába, kommunikációs (vissza) fejlődés a kora szülői státusz. Na, de mi ezen nem bánkódunk ám!

Örömgombóc

Na, most lehet, hogy megtévesztem azon olvasóimat, akik gasztronómia vonatkozása miatt olvassák blogomat, mert most nem egy ízletes tésztára, hanem Zalánra gondolok. A mi kis fiúnk, egy örömgombóc, akire, ha rápillantunk nyomban kívül reked a világ minden bújával-bajával. Nincsenek törtető és bunkó munkatársak, be nem fizetett számlák, rosszindulatú szakdolgozati konzulensek, idióta rokonok. Csak Ő. Nézzük őt, és erőt merítünk belőle a mindennapokhoz. S rájövünk, őt azt sem érdekli, hogy még nincs takarója, kiságya, hogy teljesen mindegy milyen pelenka kerül rá, hogy meg lesz-e tisztítva vagy sem az ablak mire hazahozhatjuk őt a kórházból hogy csak Anya dilije, hogy a konyhát is ki kell takarítani az utolsó csészéig, és hogy Apa államvizsgája sokkal fontosabb, mint hogy kicseréljük-e időben az ajándékba kapott babakocsit vagy sem. Minden lényegtelen, kivéve, hogy a pocija akkor és ott amikor jelez azonnal tömve legyen a spéci 2009-es Anya Tejcivel. És hogy Anya és Apa még ott álljanak az inkubátora mellett míg ő álomba nem merül. Mert minden csak velünk biztonságos neki.

Gyermekágy

Éjjel fél egy elmúlt, amikor áttolt a szülésznő a szülő szobából a kórterembe. Egész éjjel szinte semmit se aludtam, mert újra és újra átéltem Zalán születését. Egyszerűen nem bírtam betelni az élménnyel. Reggel hamar felkeltem, bár fájtam mindenhol. Elsőként pár lépést tettem az ablakig, emlékszem egy óra múlva már a zuhany alatt álltam, és bár megszédültem hajmosás közben, mégis kellett a tisztaság. Hisz Anya lettem. Délelőtt az ügyeletes szülésznő az ágyam alatt fekvő sporttáskámat pakoltatta ki velem, mondván, rend legyen a nagy vizitre. Ötödik megkezdett kórházi hét után volt rendesen cuccom. Azóta sincs megállás, a gyermekágy meghittségét csak a könyvekből ismerem. Bár "csak" négyszer járok be szoptatni egy nap, és az elsőre bevisz, és az utolsóról hazahoz Maci, így is hatszor teszem meg naponta a 20 perces utat. Otthon csak szinte fejni van időm, és enni vagy némit molyolni. Valóban holtfáradt vagyok. Édesen, de nagyon.

Zalán

Egy hét és öt nap telt el azóta, hogy a Csoda megérkezett közénk. Május 24-én 21:55 perckor emelte fel a szülésznő Zalánt, hogy megmutassa nekünk. 1860 grammal és 43 cm-el örvendeztett meg bennünket. Csúcsfej kisfiúnk azóta aranyozza be az életünket. A vártnál egy hónappal korábban, a 35-ik héten született. Adott nekünk még egy kis "szabadságot" , míg a kórház koraszülött osztályán vigyáznak rá, addig mi még kicsit "kettesben lehetünk". Napközben három óránként járok be hozzá szoptatni, és esténként igyekszünk felkészülni arra, hogy három-négy hét múlva "a tökéletes kis babasarkába" hazahozzuk.

Hihetetlen, de szülök lettünk!

Kórház

Egy Anyukának amit elsőként meg kell tanulnia a gyermekéért, az a saját vágyainak háttérbe szorítása. Hiszen már a kis jövevény az első. Lassan két hete vagyok kórházban, mert kis Mazsolám túl kicsinek bizonyult egymást követő két ultrahangon, és a doktor nénik és bácsik úgy tartották biztonságosabbnak, ha a fejlődését nap mint nap figyelemmel kísérhetik. Bár már az első hétvégére hazaengedtek eltávozásra, s tudom, hogy a kisfiam egészsége miatt így a legjobb, mégis nehezen viselem a tudatott, hogy születéséig bent kell maradnom. Ami jó esetben még hét-nyolc hét minimum.

Nap mint nap újabb és újabb betegek érkeznek mellém, hihetetlen emberi sorsokat ismerek meg. Például a 32 éves Anyuka, amit pont ma hozza programozott császármetszéssel világra farfekvéses gyermekét. Mint kiderült, párjával ugyan már évek óta együtt vannak, csak a baba érkezésére költöztek össze, és külön hálószobában alszanak, mert az Apuka jelölt nem bírja Anyuka horkolását, a baba meg úgyis Anyuka mellett lesz majd. Aki ezt a külön hálószoba megoldást nem is bánja, mert önmaga bevallása szerint úgyis "magának való".

Aztán itt van az a 42 éves nő, aki már lemondott arról, hogy gyermeke legyen, s bármennyire nem szeretnék senkit se elítélni, mégis csak elkeserítőnek tartom, hogy miután elfolyt a magzatvize még elszívott két száll cigarettát, mielőtt még befáradt volna a szülőszobára. S most "csodálkozik azon" hogy alig pár napos gyermekének tüdőgyulladása van, s még egy bő héttel a szülés után sem mehetnek haza. Szomorú.

Érdekes az a házaspár is, ahol a harmadik megjelenése után, és két év különélést követően, a próbáljuk meg "újrakezdeni" -ből érkezik a késői gyermek. Drukkolok nekik, hogy sikerüljön rendbe jönniük és boldog családként élniük!

Pár nap alatt megtanultam, egy kismamának sem szabad elkeserednie, ha úgy érzi, körülötte nem tökéletes és happy minden. S azt, hogy csak akkor nézhetünk szemlesütés nélkül önmagunkkal szembe a tükörben, ha valóban elmondhatjuk, mi mindent megtettünk azért, hogy magzatunk egészséges legyen.

Dinnye

Gyakran kérdezik meg tőlem, kívánós vagyok? Ilyenkor mindig azt válaszolom, hogy alapjában véve nem, tulajdonképpen nem is értem azokat a kismamákat, akik kibírhatatlan kívánóságukról számolnak be. Még a terhességem elején, a 12. hét környékén, amikor örültem, ha bármi bennem maradt, amikor megláttam a CBA-ban a ruszlit, amit viszont világ életemben utáltam. Egy kis üveggel "azonnal vennem is kellett", amit aztán egy ültő helyemben meg is ettem, majd' a teljes üveggel. Három napig olyan rosszul voltam tőle, hogy elmondani sem tudom.

Azóta egyszer láttam meg a házi cseresznye befőttet, az egyik anyai nagynénémnél, amit felbontattam. És van még valami, ami után meg csak vágyódom, vágyódom....a dinnye. Tegnap láttam meg a Vas utcai zöldségesnél. Mézédes 650 Ft. A paradicsom 990 Ft volt ugyanott. De végül is nem vettem a dinnyéből. Viszont lefényképeztem.

Lábacska

A kisfiammal állandó kontaktusban vagyunk egymással. Az első perctől fejjel lefelé helyezkedik el a pocakomban, s ahogy egyre nagyobb, úgy egyre feljebb kerülnek a kis lábai. Az egyiket vagy tán mindkettőt felváltva a jobb oldalon szereti elhelyezni a bordám alatt közvetlenül. Folyamatosan nyújtózkodik, rugdos odabent, olykor olyan erővel, hogy egy pillanatra levegőt sem kapok. Így viszont szinte egész nap ott a kezem, és simogatom, amire ő válaszképpen újabbakat rúg. Látni is lehet ilyenkor, ahogy kidudorodik a hasam. Apukájával ilyenkor olvadtan mosolygunk egymásra, és felváltva tapizzuk, hogy milyen kemény is a pocak, ott ahol a lábacskája van.

Babaholmi vásárlás

Úgy gondoltam, legalább a hatodik hónap végéig várok a baba holmi vásárlással. Tudom, hogy sokan nem bírnának eddig várni, ha másért nem azért, mert láttak valami kihagyhatatlan ajánlatot. Ám én annyira féltem, hogy inkább nem is nézelődtem.

Ami persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem jártam volna eddig baba boltban, vagy nem bújtam volna a netet, de nem úgy ahogy tegnap kezdtem el. Idáig nem tudatosan nézelődtem.

Talán mert idáig nem éreztem magamat felkészülve rá, nem éreztem úgy, hogy már nyugodt szívvel megtehetem. Nem mertem elsietni a dolgot! Idegesített is, hogy mindenki azt kérdezi, mi van már meg, mire van szükségünk? s miután meglepődtek, hogy még semmi, már jött a következő kérdés: mégis mikor vásárolunk már? De a héten beért az érzés, elérkezett az ideje a felkészülésnek!

Macival meg is beszéltük, hogy szombaton elmegyünk és közösen megvásároljuk az első babaholmit! :) És a húsvét után elkezdjük átrendezni a hálót, berendezni a baba sarkot! :) Szóval végre lefixálom a listát, hogy mik kellenek a Manónak.

Póker

Mindig is vágytam arra, hogy legyen egy állandó társaság akivel összejárunk társasjátékozni, kártyázni, jókat zabálni, a fiúk meccset nézni, a lányok dumcsizni. Most, hogy Mazsola hamarosan megszületik meg is találtuk. Szerdánként találkozunk, mindig másnál. Rajtam kívül persze mindenki borozgat, névnapokat és születésnapokat ülünk meg és pókerezünk.
Na nem azért, mert ez most divat. Hanem mert szórakoztató. Persze szigorúan csak zsetonban játszunk.
Furcsa, de elméláztam azon, hogy erről is le kell mondanom majd egy időre. Persze édes lemondás, na de még mennyi mindenről kell egy anyának lemondani? Vajon gondolnak erre az apák, amikor kikövetelik maguknak a heti, két heti egy pasi napot? Válasz: nem. Talán csak az elején.
Persze, éri őket megtorlás, mert a kis trónörökös akkor mosolyog először, emeli fel a kis buksiját, fordul át a másik oldalára, ül fel, teszi meg az első lépést, és ejti ki az első szavát, amikor nincsenek ott. Vagy éppen akkor, amikor az anyukák végre eljutnak a fürdőszobába, vagy egy fodrászhoz.
Legyen bárhogy is, már alig várom!

Blog a blogban

Nem vagyok egy könnyű eset, mint ahogy anyai nagymamám sem az. Szerintem, tőle örököltem a kibírhatatlan állhatatosságomat. Naponta küzdök meg azzal, hogy ne akarjam másokra erőltetni a véleményemet, és befogjam a számat. Ám ha vele harcolok, ott kő kövön nem marad. Ha nem muszáj nem is megyek bele vele semmilyen vitába. Mert hiába szeretem, és tisztelem a korát, tény két dudás egy csárdában nehezen maradhat meg együtt villámok nélkül. Ám míg én még fiatal vagyok ahhoz, hogy rossz tulajdonságomat felismerjem és több-kevesebb sikerrel tegyek ellene valamit, addig még sem kívánhatom meg tőle, hogy megváltozzon. Kilencven éves lett a minap.

A születésnapi ebéd kellős közepén feltette nekem a költői kérdést, írok-e könyvet a terhességemről? A határozott nemleges válaszomat hosszú percekig tartó vitában folytattuk. Mert mindent szabadott volna válaszolnom, csak ezt nem.

Egyrészt jóval érzékenyebb vagyok most. Másrészt nehezen dolgozom fel, hogy vele a másállapotomról beszéljek. Miután ő öt gyermeket hozott a világra, és természetesen az eltelt évek megszépítették emlékeit, minden egyes találkozásunkkor, legalább tízszer hallgatom végig egy óra alatt, milyen szép a magyar nyelv, mert úgy fejezi ki, másállapot, azaz a terhesség nem betegség.

Most mit mondjak neki erre, hiszen én érzem hogyan is vagyok? Már a terhességem elején nehezen tudtam egyetérteni ebben vele két hányás között... S ahogy haladok előre, egyre jobban érzem úgy, bizony a másállapotra nem véletlenül használjuk a terhesség kifejezést is. De a béke kedvéért ezt inkább fel sem merem hozni neki.

A másik amiért próbálnám kerülni a témát, az az, hogy ha harminckét évig nem beszélt velem a szexről, dédunokáját várva miért lett ez téma? Komolyan mondom, döbbenetemben köpni-nyelni nem tudtam, amikor előkerült a téma, a fogamzás és szülés kapcsán.

Az ünnepi ebéden ez utóbbi szerencsére nem került fel a listára, mégis zengett a ház, mert ellenkezni mertem vele, én ugyan nem akarok könyvet írni a baba várásról. Jöttek az "
érvei: de hát újságíró vagy, neked kutyakötelességed! És ha húsz év múlva kérdőre von a fiad miért nem tetted, mit mondasz neki? Soha ne mondd, hogy soha!....

A tény, hogy blogot írok a kismamaságomról sem hatotta meg, szerinte ez kevés. Észérvem, hogy húsz év múlva lehet, hogy már ezért is kérdőre von majd a fiam, miért írtam le az ő érkezését, sem győzte meg a nagymamám. Tehetetlen dühömben nem tudtam mást tenni, felálltam az ünnepi asztaltól és a konyhában sírtam magamat nyugodtra. Mégis csak a születésnapja volt.