2009. december 14., hétfő

Kesergés


Nem tudom ki hogy van vele, de nekem már elegem van az állandó panaszkodás hallgatásából. Sajnos egyre több baráti találkozásnak az a vég kimenetele, hogy többen is nagyokat sóhajtoznak azon mi mennyire drága, milyen alacsonyak a fizetések, mennyire nem telik semmire se. Mi meg csak hallgatunk nagyokat, és ha már végképp nem bírjuk, benyögjük mennyi GYED-et kapok. "Kedvenceink" azok, akik úgy keseregnek, hogy éppen több tízezerért vásároltak koncertjegyet, vagy vásároltak be ruhát, szórakoztató elektronikai készüléket.
Leginkább azért idegesít bennünket ez az egész, mert egyrészt ezzel nem oldódik meg semmi, másrészt, nem kis nyugdíjasok vagyunk, akik már valóban nehezen tudnak tenni mindez ellen, hanem fiatalok, akiknek jóval optimistábban kellene ehhez az egészhez hozzáállni. Nem beszélve arról, az ember társaságba mulatni megy, és nem szomorkodni.
S nem utolsó sorban vannak ennél fontosabb dolgok is, például, hogy a kisfiam igazi buborékokat tud fújni, és hangosan berreg hozzá, mint egy kisautó.

2 megjegyzés:

Szamóca írta...

Eperlány (he-he majdnem névrokonok vagyunk :-) ), teljesen egyetértek veled. Nekem sincs munkám fél éve, már a segélyt sem kapom, a férjem fizetéséből pedig igencsak szűkösen élünk és mi is hallgatjuk anyósomékat, akiknek többszázezer a nyugdíja havonta. Tényleg kiborító ezt hallgatni, mégsem panaszkodunk mi sem.
Most ez a helyzet, el kell fogadni és felülemelkedni rajta, hiszen ahogy írtad is: vannak sokkal, de sokkal fontosabb dolgok is. Nekem ugyan nincs még gyermekem, de így is van mire rácsodálkozni. Például ma csodálatosan esett a hó, a férjemnek ízlett a mai sütemény, a kiscicáim egész nap nekem doromboltak, vagy a kutyussal játszottak... Egy szép naphoz ez bőven elég...

Eperlány írta...

Szamóca,
jé, valóban, névrokonok vagyunk! :)
Örülök, hogy nem csak én látom így a helyzetet! Mielőbbi jobb létet kívánok nektek!
Eper