2009. december 7., hétfő

Záróra

Ma szószerint kidobtak bennünket az egyik DM-ből, mert ők zárni akartak. Éppen a kedvezményt kiadó kupon terminálnál álltam, és éppen átgondolni kívántam melyik kuponfüzetre is használjam fel az összegyűlt pontjaimat, amikor a pénztáros átnyúlt felettem, azzal, hogy amit én választanék (éppen az egyik lehetőség felett állt meg az ujjam) nem jó, és kinyomtatta nekem amit ő gondolt. Köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől!

Amikor ilyen történik velem, eljátszom a gondolattal ő mit csinálna akkor, ha az újságból hiányozna két oldal azzal a szöveggel, hogy bocsi, ennyi jött csak össze munkaidőben...akkor persze hívná a szerkesztőségünket!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Teljesen igazad van, mert kiboruktál! Ezt rendszeresen megcsinálják egy csomó helyen, hogy már zárás előtt negyed, félórával elkezdenek felmosni, elpakolni, azaz zárni, vagy legalábbis, ahogy nálad is tették sietettni a vásárlót. Múltkor velem is ez volt, az egyik tisztítónál tették keresztbe a felmosó fát!
Aztoké, megértem, hogy záráskor, hatkor már ne essen be senki, vagy az legalábbis már ne félórát totojázon, na de, hogy már zárás előtt elkezdik, az valóban durva!