Most mondjam azt, hogy légyszi, ne hozzon senki nekem mostanában kölcsön könyvet olvasásra, mert úgysem jutok tovább az előszóig?
Gyűlnek, gyűlnek, gyűlnek a kötetek, és csak annyi odaadást kapnak mindössze tőlem, hogy időnként letörlöm róluk a port. Így elhagyatottan, én sem szívesen állnék egy polcon sem.
Ugyanakkor meg olyan boldogsággal tölt el az egyre növekvő kupac, mert tudom, hogy rám várnak, hogy elrepítsenek egy másik világba.
Legutolsó élményem - a baba szakirodalmon túl - Lévai Katalin: Hírnév című letehetetlen nőcis regénye volt, amit az anyósom kapott tőlünk karácsonyra. Mielőtt még becsomagoltam volna, kaptam arra "szabadidőt" - igen saját kialvatlan szakálamra- hogy felfaljam. Azóta meg csak éhezem. Viszont együtt sírtam Zalánnal, amikor az első fogacskája végre áttörte az ínyét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése