Kiolvastam Ugron Zsolna Erdélyi úrilányok című első könyvét. Nagyon kíváncsian álltam hozzá. Egyrészt, mert kolléga írta, másrészt bennem is érik a gondolat nem is egy témában, harmadszor amúgy is érdekelt az életük története. De most hiányérzetem van. Mintha túl lépte volna a megengedett karakterszámot, és az utolsó pillanatban meg kellett volna húznia a szöveg mennyiségét a szerkesztője kérésére. Befejezetlennek tűnik. Kár érte, mert szerintem kellemes kis könyv volt. Eltekintve a mosogatógéptől és egyéb mai kor szellemét idéző körülménytől, az egészet fekete-fehérben láttam magam előtt, mint egy régi Kabos Gyula vagy Kiss Manyi filmet. Imádtam a nyelvezetét, az ízes székely szóhasználatot és a humorát. Pólika és Ízi nénit és Gábor úrias- raccsolós akcentusát. De mindezek ellenére kíváncsian várom új regényét, korábban gondolkodott valamilyen budapesti történeten. Remélem, abban is lesz egy kis gasztronómia. Sophie kisasszony kedvence, azaz sült libamáj édes tejfelben citrommal és borssal a mi asztalunkra is felkerül.