2009. március 27., péntek

Űrlapok törlése

Minden ember életében van olyan, amikor egy-egy pillanatot, órát, napot, hetet, de akár hosszú hónapokat szíve szerint kitörölne nem csak a saját, hanem mások emlékezetéből is. Meg nem történté nyilvánítaná. Ha lehetséges lenne, persze egyetlen egy gomb megnyomásával. Egyik percről a másikra.
De vajon, valóban megtisztulnánk attól, hogy a velünk történt rosszat, negatívat örökre eltüntetnénk?
A Feng shui állítja, csak a tiszta, rendezett közegben áramlik megfelelően a chi, a pozitív energia. Ezért kell inkább szembenézni a problémával.
Kétségtelen, hogy az egyik legnehezebb, hogy megtanuljunk minden ilyenből pozitívan kikerülni, tanulni, és bármilyen furcsa táplálkozni, erőt meríteni ahhoz, hogy többé ne fordulhasson elő velünk, ami.
Szerencsére azért vannak olyan dolgok, amiket könnyedén kitörölhetünk, a nélkül, hogy komolyan beavatkoznánk a világ rendjébe. Egy nem működő telefonszámot a mobilunkból, egy kevésbé szükséges hozzávalót a receptből.
Legutóbb a számítógépemen tettem rendet. Végre megszüntettem, hogy minden egyes információt felhasználónevet, e-mail címeket, beírásokat egy-egy állandóan használt oldalon megjelenítsen. Elfelejtettem vele olyan személyeket, akikre gondolni sem szeretnék a jövőben. Már csak az agyamat kell megtanítanom arra, hogy csak a szépre és a jóra emlékezzen.

Nincsenek megjegyzések: