Kifogytam a ruháimból. Lógnak rajtam, mint tehénen a gatya. Így reggelente legtöbbnyire csak tanácstalanul ácsorgok a szekrény előtt, hogy még is mit vegyek fel. A legnagyobb bajban akkor vagyok, ha valahová el kell mennem. Például amikor a MUOSZ-ban előadást tartottam, vagy amikor állásinterjúra mentem.
Mivel nem tehetem meg per pillanat, hogy az egész gardróbomat lecseréljem, ebben a hónapban cipőre áldoztam. Idáig 35-öst hordtam, de most, mint mondani szokás ahogy még lánykoromban volt, újra 34-est. Még jó, hogy a gyerekosztályon vásárolt lábbelik jóval olcsóbbak, mint a felnőteknek szántak, s szerencse, hogy a kiskamaszok is úgy öltözködnek, mint a nagyok, mert így legalább elég helyes cipőt találtam magamnak, mindössze ötezerért. De feketében. Azért tetszett me, mert nadrágho, szoknyához, a homokozóba, vásárolni, de akár egy állásinterjúra is el lehet benne menni. Vagy moziba valamelyik barátnőmmel, már ha marad rá miből, és van ki vigyázzon a Zalánra.
3 megjegyzés:
Csodállak, hogy milyen hatalmas erö van benned! Drukkolok, hogy hamarosan csak rossz emlék legyen ez a mostani idöszak! Szeretettel gondolok Rátok Zalánnal ismeretlenül is minden nap! Ildi
Köszönöm neked Szildi, és mindenkinek aki aggódik, gondol rám, drukkol nekem! :-)
Kicsit szomorúan, de annál nagyobb tisztelettel olvasom az írásaid.
Minden alkalommal kívánom, hogy legyen elég erőd és kitartásod végog vinni a kezeléseket és nevelni a fiadat.
Meggyőződésem, hogy rengeteg közös élmény vár rátok és sok-sok boldog év.
Nem tudok másképp segíteni, de a pozitív gondolataimat mindég küldöm hozzád.
Megjegyzés küldése