2010. december 12., vasárnap

Egy óra gondolkozás nélkül

Négy napja tudom. Négy napja másképpen látom a világot, benne magamat, és a viszonyomat másokkal és önmagammal. A hangulatom ingadozó. 98 százalékban pozitív vagyok, és ha a maradék két százalékban el is kezdek parázni, akkor marha gyorsan igyekszem magamat leállítani. Négy nappal ezelőtt egészen biztos, hogy nem írtam volna le azt ide, hogy "marha". Változok. Szerencsére lazulok. Igyekszem nem görcsölni. Nagyon nem. Ezt az Apukám szokta így mondani: nagyon nem. Sőt azt is gyakran használja, hogy "nem beszélek szart". És most én sem beszélek szart. Ilyet sem írtam volna le.
Na persze mindez nem azt jelenti, hogy elveszítem az ön kontrollomat. De nem filózok azon, többet annyit, hogy vajon szabad-e ilyet vagy olyat írnom vagy sem, és hogy illik-e hozzám vagy sem, és hogy ez mennyire elfogadható vagy sem. Persze nem fogok ezentúl sem csúnyán beszélni, de nem is rágódok majd azon, hogy túl fogalmazzam magam. Így hát lazulok. Másokkal is. Például, ha most nem tetszik az ahogyan valaki éppen viselkedik velem, akkor kertelés nélkül közlöm, hogy ne tegye. Ezt az egyet nem bírom.
Ma a sógorom úgy fogalmazott, hogy neki mekkora sokk volt ezt csütörtökön megtudnia, és hogy végig sírta a pénteket. És hogy Ő úgy döntött, hogy ezt lazábban veszi, hogy ez csak egy műtét és utána majd minden oké lesz. Komolyan, majdnem elküldtem a francba! Tudom, hogy nem akart rosszat, de könyörgöm, nem ő a beteg, hanem én. Nem neki kell ezt eldöntenie, hanem nekem. S ha hagyott volna beszélni, akkor meg is tudhatta volna, hogy én pontosan így állok hozzá. Pozitívan. Amúgy meg úgy kezdte a telefonba a beszélgetést, "hogy érzed magadat drágám?" Mondtam neki még nem haltam meg. És nem is fogok. Legalábbis nem most. Még van dolgom ezen a Földön. Például felnevelni a kisfiamat. Komolyan az a síri hangja totál kiverte nálam a biztosítékot.
Azért borultam ki tőle, mert ha csak kettő százalékban is vagyok negatív, ebben a kevésben is marha nehéz magamat visszahozni a jó irányba. Mert a nap huszonnégy órájában ott lebeg a fejemben ez az egész, állandóan igyekszem elfoglalni magamat, elterelni a gondolataimat, de ha jön egy ilyen beszélgetés, hozzáállás, akkor ez a kettő százalék elkezd duzzadni, duzzadni, és én újra és újra a hajamnál fogva rángatni kezdem ki magamat a letargiából. Ami nagyon, de nagyon nem könnyű.
Olyan jó lenne egy óra, csak egy óra a rák gondolata nélkül! Mint ma a Gyémánt fürdőben, ahová lazán, különösebb tervezés nélkül, este hatkor elmentünk. És én boldog voltam, mert Zalán élvezhette a Nagy vizet.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez a 7 szo egy OLELES Neked! Zsuzsa

Sütis néne írta...

Kitartás!
Igaz, nem ismerlek közelebbről, így csak azt tudom mondani, ha én lennék hasonló helyzetben, én biztos megtámogatnám a dolgot, egyéb alternatív módszerekkel is( gyógynövények, agykontroll, reiki, - azért ezeket mondom, mert ezekkel már van jó tapasztalatom ). remélem nem veszed tolakodásnak.

Bonbon mánia írta...

Eper!

Már az előző postodnál is szerettem volna írni, de olyan nehéz ilyenkor okosat, és gondolom nem is erre van szükséged.
A mostani postod után viszont úgy gondoltam mindenképpen írok.
Jól fogod fel a dolgot, igen, pozitívnak kell lenni, mert fejben sok minden eldől.
Meríts erőt a kisfiadból és abból, hogy sokan szorítunk neked.
Én is szorítok neked és bízzál benne, hogy minden rendben lesz.
Ja és igenis legyél önző most annyiban magadhoz, hogy mindent úgy csinálj, ahogy neked jó!
üdv. gesztenye

Eperlány írta...

Kedves Zsuzsa, köszönöm!

Eperlány írta...

Kedves Sütisnéne!
Köszönöm a tippet! És a jó szavakat! Eddig Kaqun víz, szelén, c-vitamin, jóga. És amit még érezni fogok!
Eper

Eperlány írta...

Kedves Gesztenye!
Köszönöm neked is az odafigyelést, s hogy végül is írtál! Még ha nem is ismerjük egymást, jólesett!
Eper