2010. december 22., szerda

Új élet

Az új életemben amit tegnap említettem már most elkezdtem élni, tulajdonképpen azóta, hogy felfogtam mit mondott az orvos. Annak ellenére, hogy egyáltalán nem érzem magamat betegnek, sőt úgy élem most a mindennapjaimat, hogy alig gondolok rá, mégis érzem, hogy változtatnom kell azon, hogyan is viszonyulok önmagamhoz. Mert hogy sokszor már azt sem tudom ki vagyok. Az elmúlt években állandóan ügyeltem arra, mit mondok, mit írok, mit csinálok, mindazt hogyan teszem.

Valahol úgy érzem, olyan labilis vagyok, mint a Julia Roberts által alakított Maggie Carpenter, az Oltári nő (Runaway Bride) című filmben, aki nem tudja, hogyan szereti a tojást, így mindig az éppen aktuális pasija ízlése szerint tálalja. Hasonlóan látom magam az utóbbi időben. Inkább éltem mások kedve, mint a saját akaratom szerint. S közben elveszítettem önmagam.

Voltak persze pillanatok, amikor vagdalkoztam, vagy csattantam, így utólag úgy érzem olyankor éltem, illetve akartam élni, és a belül, a lelkemben és szívemben tomboló viharok éppen csak ki akartak törni. De én nem hallgattam rájuk. Azt hittem erős vagyok, és ezt is legyőzőm. Oroszlán vagyok, győzni születtem.

Azt hiszem, akkor vesztettem el először ebben a nagy önmagammal vívott csatában, amikor a szeretett és állandóan visszavágyott székesfővárosunkból ide költöztünk, ide ebbe az álló vizes iparvárosba, aminek persze meg van a maga előnye és szépsége, csak nekem kevés ahhoz, hogy jól élve érezhessem itt magam.

Új emberek, új arcok, új szokások, új mondat fordulatok. Hiába volt tetszetős az új, és hitettem el önmagammal, hogy nekem itt jó lesz, és mondtam ki minden megyehatár és városhatár táblánál, hogy itthon vagyunk, ugyanezt mondtam, s mondom akkor is, amikor visszamegyek, haza. Bár felismertem magamban a pánikot, amikor először csukódott itt ránk ajtó, mindig azzal áltattam magam, jó lesz itt. De hét év alatt sem hittem ezt el.

Így az első legnagyobb változtatás az lesz, hogy vissza, vagy jóval közelebb költözöm. Amilyen gyorsan csak lehet.

2 megjegyzés:

Hugi írta...

Szia Eperke!

Ez a jó, hogy látod, hogy mik azok, amiken változtass, és meg is mered tenni!!! Ehhez kell óriási erő, remélem támaszod is lesz ebben, bár ahogy olvastam soraid, úgy éreztem, hogy nem kell hozzá Neked támasz.

Bonbon mánia írta...

Eper!
Igen erős vagy és győzni születtél.
Tényleg jó dolog, ha kimondod, ami bánt.
Vigyázz magadra és a kisfiadra.
Lehet az ünnepekben már nem tudok erre járni, ezért most kívánok minden szépet és jót az ünnepekre.
A rossz után mindig jónak kell lennie.
Most én is ezt gyakorlom, mert tudom, hogy az én rosszam után a jövő év csak jót hozhat.