Plusz vér

Szép karácsonyunk volt, pedig nem is keveset utaztunk ide-oda, meglátogattunk mindenkit, nagyon elfáradtunk. Én főleg. Ma kiderült, nem úszom meg, kapok egy kis vérpótlást, úgyhogy holnap reggel egy éjszakára be kell feküdnöm a kórházba. A táska össze van pakolva már, korán reggel indulok. Jóbarát fuvaroz, hogy ne kelljen az egész családnak korán kelnie miattam. Viszem magammal a karácsonyi ajándékba kapott könyvek egyikét, s ha esetleg elkeseredek, mert belegondolok, hogy vasárnap már a műtétre megyek be, akkor megnézem a karácsonyi üdvözlőkártyát, amit az anyósomtól kaptam, amiben erőt kíván nekem, és elmélázok azon, hogy az én drága anyukám zöld karkötővel lepett meg, mert a zöld a gyógyítás színe, és, hogy milyen gyönyörű volt a kisfiam arca, amikor izgatottan nyújtotta, hogy bontsuk ki az ajándékait. A kis wader vasútnál és a babánál nem csak ujjongott, hanem tapsolt is örömében. És mióta itthon is felállítottuk a labdával teli kis házat, akkor is benne kell lennünk mindhárman, ha nem is férünk be mindannyian teljesen, mert a kisfiam attól kacag nagyokat, hogy borul velünk az egész ház. S arra is gondolni fogok, hogyan hordozgatja körben az új, nála is nagyobb plüss kutyát az egész lakásban, mert nem akar tőle megválni.

Végül is ez most csak egy éjszaka, és csak egy kis vér, hogy jobban legyek, biztosítva legyek a műtétre, és könnyebben gyógyuljak utána.