2010. december 16., csütörtök

A kis fekete ruha

Abba a bizonyos kis feketébe újra beleférek. Hihetetlen, de nem csak a kulcscsontom látszik, hanem közvetlenül alatta, a melleim fölött, persze nem durván, csak úgy halványan látszanak a csontok. Nem vagyok sovány, még tán vékony sem, hanem úgy mond "normális" testalkatú. Csak hát, kivéve a Zalán előtti időszakból leszámítva azt a néhány hónapot, amikor sikerült lefogynom, mindazok, akik nem ismertek 10 évvel ezelőtt, mondhatni kerekecske-dombocskának láthattak. Na, nekik, most vékony vagyok. Jól esett, de még az anyósom is "megdicsért" az új formámért, az új frizurámért, de persze megbeszéltük, jobb lenne a tíz kiló plusz az egészségért cserébe. Egyébként tetszik a dolog, így van némi jó is ebben az egész rosszban. 22-én megyünk családi fotózásra, oda mindannyian felöltözünk szépen is, meg lezseren, és viszünk majd mindenféle jó kis kiegészítőt. A buborék, perec és nyalóka nálunk kilőve, mert újabban mindenki azt használja kelléknek. Már nagyon izgatott vagyok, ettől jól, és nem betegnek, hanem nagyon is meggyógyulós-egészségesen érzem magam.

5 megjegyzés:

Gesztenye receptjei írta...

Eperlány!
Örülök, hogy újabb esemény, program köti le a figyelmedet.
Ebben is benne van a pozitív gondolkodás.
Vigyázz magadra!!!
Aztán szép legyél.
Majd mutatsz a képekből?

Eperlány írta...

Kedves Gesztenye,

Ezt tegnap délután intéztem el, mert úgy gondoltam most még jobban nézek ki, mint esetleg most fogok egy ideig.
Igen, mutatok majd képet, bár lehet, hogy erre sokat kell várni, mert úgy hívnak majd vissza bennünket kiválsztani azt a fotót, amelyikből a nagy fali képet kérjük. És ugye ez már csak a műtét után lesz esedékes, amikor már jól leszek annyira, hogy egy 120 km-es utat elbírok.

Eper

Gesztenye receptjei írta...

Eper!

Biztos jók lesznek a képek, Te meg hamar jól leszel, én meg hamar láthatom majd a képeket :-))

Eperlány írta...

Rendben Gesztenye, ezt megbezséltük, így lesz!! :-)

Anikó írta...

Szia Ági!

Megy a sok energia, így év végére sok gyűlik össze az emberben! Bennem ami van küldöm feléd. És örülök hogy írsz és optimista vagy, nem is lehet másként! Csak előre nézni Magad miatt, Zalán miatt és akit szeretsz miattuk!
Ölellek: Anikó