A kis fekete ruha

Abba a bizonyos kis feketébe újra beleférek. Hihetetlen, de nem csak a kulcscsontom látszik, hanem közvetlenül alatta, a melleim fölött, persze nem durván, csak úgy halványan látszanak a csontok. Nem vagyok sovány, még tán vékony sem, hanem úgy mond "normális" testalkatú. Csak hát, kivéve a Zalán előtti időszakból leszámítva azt a néhány hónapot, amikor sikerült lefogynom, mindazok, akik nem ismertek 10 évvel ezelőtt, mondhatni kerekecske-dombocskának láthattak. Na, nekik, most vékony vagyok. Jól esett, de még az anyósom is "megdicsért" az új formámért, az új frizurámért, de persze megbeszéltük, jobb lenne a tíz kiló plusz az egészségért cserébe. Egyébként tetszik a dolog, így van némi jó is ebben az egész rosszban. 22-én megyünk családi fotózásra, oda mindannyian felöltözünk szépen is, meg lezseren, és viszünk majd mindenféle jó kis kiegészítőt. A buborék, perec és nyalóka nálunk kilőve, mert újabban mindenki azt használja kelléknek. Már nagyon izgatott vagyok, ettől jól, és nem betegnek, hanem nagyon is meggyógyulós-egészségesen érzem magam.